Kultúra

Hajós András ollózza össze idén a Sziget himnuszát

A Dalfutár harmadik évada november 18-án hétfőn indul a YouTube-on, és a Sziget közleménye szerint a műsor rakja össze idén a fesztiválhimnuszt.

Bár a Dalfutár valójában nem is a zenéről, hanem az emberi együttműködésről szól, a játék mégiscsak a dalszerzés körül forog. Szeretjük, ha jó dalok születnek a műsorunkban, mert a popzene mértékegysége a sláger. A műsorban alkotó zenészek, szövegírók, producerek és énekesek számára nagy elismerés, hogy a Sziget minket választott. Nekem személyesen pedig fontos üzenet, hogy függetlenül, tévék nélkül, az internetről is vezet út a Nagyszínpadra

– írta a műsor ötletgazdája, Hajós András.

Hajós András: Olyan világ nem jöhet, hogy ne mehessek be a közértbe parizert venni
Tud verekedni, ha kell, de végsőkig hisz a párbeszédben. A neten újraélesztett Dalfutár a példa, hogy a jófejség és a világbéke is lehet biznisz, nemcsak a botrány. Interjú Hajós Andrással.

A Dalfutár még a TV2-n indult be, aztán Hajós végül a neten élesztette fel a formátumot. A koncepció lényege, hogy minden részben négy alkotó rakja össze ismeretlenül a számot. Egy zeneszerző kezd, majd az alapot megkapja egy szövegíró (amatőr vagy profi is lehet), ezt dolgozza át egy producer, végül az énekeshez kerül az eredmény, hogy együtt vegyék fel a dalt a stúdióban.

Hajós András eddig tökéletesen válogatta össze a szereplőket, hogy ne egy műfajból hozzon csak haverokat. Most meg négy komplett csapat, azaz négyszer négy alkotó dolgozik a Sziget-számon. „Hajós és Jeli András műsora rendkívül kreatív és izgalmas, nem beszélve arról, hogy nagyon népszerű a hazai zenerajongók körében, mi pedig szeretnénk egy jó himnuszt összehozni, és rendkívül fontosak számunkra a hazai zenerajongók, ezért nagyon örültünk a Dalfutár megkeresésének” – nyilatkozta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Kiemeét kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik