Kultúra

Angkorban nem lehet többé elefánton lovagolni

Kambodzsa már júniusban bejelentette, hogy betiltják az elefántháton való közlekedést Angkorvatban, Ázsia legnagyobb templomegyüttesénél, de végre pontot is tesznek az intézkedés végére. 2020 elejétől nem lehet a 11. században épült templomokat bejárni az elefántokon, és az állatokat már el is kezdték átköltöztetni az új otthonukba, a Sziemreaphez közel eső erdőbe. A tizennégy elefánt közül kettő már ott él, és a következő év elején a többieket is elszállítják – írja a CNN.

Az elefánt egy nagy állat, ugyanakkor jámbor, és nem szeretnénk, hogy a jövőben turizmus használja ki őket. Azt szeretnénk, hogy a természetes élőhelyükön éljenek

– mondta az elefántokat védő szervezet sajtósa, Long Kosal.

A téma akkor kapott igazán nagy nyilvánosságot, mikor 2016-ban az Angkorvatnál dolgozó Sambo negyvenöt évesen rogyott össze két turista alatt. A kambodzsai forróságban az állat szívrohamban és a fáradtságtól halt meg.

Halálra főtt az elefánt, amíg a turisták rajta lovagoltak
A szegény állatot Sambónak hívták és egy egész életnyi kemény munka után távozott el.

Kiemelt kép: ANDREW HOLBROOKE/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik