Kultúra

Litván punk és román indie zene lepi el Budapest szórakozóhelyeit

November 13–15. között rendezik meg az idei BUSH-t, Magyarország egyetlen kelet-európai zenei klubfesztiválját, mely éppen annyira szól a szakmának, mint az újdonságokra nyitott, igazi különlegességeket kereső közönségnek. A kulturális intézetekkel együttműködésben idén 15 ország 35 előadója lép fel a fesztiválon. Az eseményen Ausztria legfrissebb előadói, litván lo-fi punk, budapesti szexi szörfrock és román kozmikus indie zene között válogathatnak az érdeklődők.

A koncerteket a Lärm, Robot, Instant, valamint a Beat on the Brat, a Toldi és az Ellátóház színpadain tartják. A hét koncert helyszínen többek közt olyan előadók lépnek fel, mint a cseh Bratři vagy a román VAMA együttes. A fesztivál idei vendég országa Ausztria lesz, három osztrák fellépővel erősítve a line-upot.

A BUSH konferencia programjába, melyet a Fészek klubban tartanak a nemzetközi szakmából érkeznek, hogy megvitassák a zenei élet kérdéseit. Emellett workshopot tart majd Sally-Anne Gross, a Can music make you sick? című tanulmány szerzője, aki arra keresi a választ, hogy miért gyakoribbak a mentális problémák és a depresszió a zenészek körében, illetve hogyan orvosolható a jelenség.

A zenészek 73 százaléka szenvedett már valamilyen mentális betegségben
A tanulmányban 1500 indie zenészt kérdeztek meg.

Részletes program és jegyinformáció itt érhető el.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.