Kultúra

Először lép fel Budapesten a One Direction egykori sztárja

Először lép fel Budapesten Harry Styles, a One Direction egykori tagja. A 2016-ban szólókarrierbe kezdett énekes nemrég jelentette be 2020-as, Love On Tour elnevezésű világkörüli turnéját, mely a hamarosan megjelenő Fine Line albumot követi majd. A turné áprilisban kezdődik az Egyesült Királyságban, Európát és Észak-Amerikában folytatódik, végül októberben, Mexikóban zárul. Az énekes nálunk 2020. május 31-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában. A dél-amerikai, ázsiai és ausztrál dátumokat később jelentik be. Az európai helyszíneken Harry előtt King Princess lép majd fel.

Harry Styles zenei karrierje a One Direction csapatban indult be. A bandával négy slágerlista-vezető albumot, 4 teltházas világkörüli turnét, közel 200 díjat, és több mint 50 millió eladott lemezt tudhatnak magukénak. Harry szólóművészként 2016-ban a Columbia Records-szal kötött szerződést. Debütáló albuma 2017-ben jelent meg, és 14 ország slágerlistáját vezette. Első kislemeze, a Sign Of The Times hét országban került a slágerlisták élére, a Rolling Stone magazin pedig az Év Dalának választotta. Az énekes ugyanebben az évben debütált színészként Christopher Nolan háborús drámájában, a Dunkirk-ben, amely nagy kasszasiker volt világszerte.

A koncertekre november 22-én, pénteken 10 órakor kezdődik a jegyértékesítés. Minden egyes eladott jegyből 1 dollárt jótékony célra fordítanak majd.

Kiemelt kép: ANGELA WEISS / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik