Molnár Piroska a Deszkavíziónak adott interjút, melyben arról beszélt, hogy bár sok darabban szerepel, nehezebben bírja már. A több mint ötven éve a pályán lévő színésznő, aki jelenleg a Máté Gábor rendezésében készülő, Egy német sors című monodrámát próbálja, elmondta, hogy azért tud nemet mondani.
Ha az ember eléri a fizikai teljesítőképességének a határát, akkor muszáj hátra lépnie. Egyre nehezebben tudok reggel, délelőtt felkelni és elindulni a próbákra. Jövőre betöltöm a hetvenötöt, ami már egy rázós életkor, ambícióim sem olyanok már, mint egykor, de olyan nagyon szeretem a színházat, hogy ha abba is hagyom egyszer, nézni akkor is fogom. Amikor most van egy-egy szabad estém, sajnos nem sok akad, akkor rögtön megyek is megnézni egy kollégámat, vagy egy darabot, ami érdekel. Szerencsére nagyon sok mindenből lehet válogatni.
A színésznő szerint az Egy német sors témája nagyon aktuális, sokszor tapasztalni szerinte most is azt, hogy egy „éretlenebb fiatalt képes elsodorni egy téveszme”.
A történelem pedig ismétli magát, állandóan belelépünk ugyanabba a folyóba… Sajnos pesszimista vagyok. A görögök is megmondták, hogy az ember nem változik, csak a körülményei […] A tömegnek pedig vágya is, hogy uniformizálják, hogy mondják meg, mit csináljanak, így gondolkodni sem kell és a felelősség terhét is lesöpörhetik magukról.
Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI