Kultúra

Kutyáját gyászolja, csúszik Lorde új albuma

Az énekesnő bejelentette, késni fog új albuma, mert kiskutyája elvesztése mélyen megrázta.

Lorde új albumának megjelenését el kellett halasztani. A hírt maga az énekesnő osztotta meg rajongóival, és meg is indokolta azt: nemrégiben veszítette el Pearl nevű kiskutyáját. Akinek volt már igazán szeretett háziállata, az tudja, amit ma már kutatások is igazolnak, hogy egy háziállat elvesztése pont ugyanolyan fájdalommal jár, mint bármilyen más családtagé, így amikor Pearl hirtelen meghalt, Lorde azonnal félbehagyta a munkát rég várt új albumán.

Pearl 2018-ban érkezett az életembe, és szinte azonnal megváltoztatott mindent. Bárki, aki nevelt már kutyát, tudja, hogy az életem exponenciálisan nagyszerűbb lett. Pearl felmérhetetlen mennyiségű örömet és célt hozott a világomba. Szinte minden időnket együtt töltöttük, kettesben, a zongora alatt aludt, miközben én játszottam, vagy a teraszon, vagy a parkban, ahol egy aranyló, elmosódott foltot lehetett csak belőle látni, valahol a távolban.

– írta Lorde a rajongóinak címzett posztban.

A kutyus, akit az énekesnő tavaly fogadott örökbe, sok betegséggel küzdött, az állatorvos épp a gyógyításán fáradozott, ám egyik nap hirtelen nyilvánvalóvá vált Lorde számára, hogy Pearl betegebb, mint hitték. Kétszer állt meg a szíve, a második után meg is halt.

A karjaimban tartottam, amikor elment, és tudom, hogy tudta, hogy ott vagyok vele. A fénylő energia, amit megpróbáltam kommunikálni felétek, most eltűnt. Úgy éreztem, ő vezet az új ötleteim felé. És szükségem lesz némi időre és újrakalibrálásra, hogy rájöjjek, hogyan tovább.

Az énekesnő a rajongók türelmét kérte, mivel az albumot, amit júniusra tervezett befejezni, most bizonytalan időre, de nem örökre, el kell halasztania. Ígérete szerint amint kikristályosodik benne a veszteség, igyekszik befejezni a félbehagyott lemezt.

Kiemelt kép: Nicholas Hunt/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik