Amikor téeszbuszokkal mentünk a Balatonra pecsenyézni

Téesz, vasgyár, Illés, rádiókabaré. Emlékszünk még arra, hogyan éltünk, dolgoztunk, építkeztünk, utaztunk, nyaraltunk, vásároltunk, öltözködtünk, szórakoztunk, ünnepeltünk, gyászoltunk, udvaroltunk az 1960-as és 1970-es években? A két évvel ezelőtt elhunyt, Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus, Szalay Zoltán új albumával most mindezt felidézhetjük, aki pedig még nem élt akkor, belekóstolhat a szülei, nagyszülei fiatalságába. És hogy még teljesebb legyen az élmény, az Azok a hatvanas, hetvenes évek című friss kötet hol szomorú, hol vidám fekete-fehér fotóihoz Parti Nagy Lajos írt olyan „életérzéseket”, amelyek segítenek visszaidézni a kor jellegzetes hangulatát és hétköznapi pillanatait.
Vasgyár, Salgótarján 1975. Fotó: Szalay Zoltán
Bizományi Áruház Vállalat, Budapest, Majakovszkij (Király) utca 1976. Fotó: Szalay Zoltán

Ott és akkor, az orsós magnócsodák, sőt a music centerek korában ki hitte volna, hogy majdan az orosz oktatás és a Majakovszkij utca egyaránt el lesz  törölve. Hogy mekkora peche lesz a Királlyal. Gorkij Városligeti fasor lesz, nem Vilma királynő. A Lajtán innen nem kéne emberről utcát elnevezni. Bizony ám.

A paravánnál Garas Dezső színművész a BÚÉK 1966!, a Magyar Rádió szilveszteri műsorának felvételén, a Magyar Rádió 6-os stúdiójában 1965. Fotó: Szalay Zoltán
Ingázók – Ingázók, akik naponta kétszer tették meg az utat lakóhelyük, Pusztaszabolcs és Budapest között 1964 (Részlet a sorozatból). Fotó: Szalay Zoltán

Peronálom, fut egy
mozi messze, belül, hangja nincsen, kis
kuncogás fogselyemből,
köd vagy pára.
Vagonok motoznak,
távoli szívkalapácsok,
billentyűk, minden
sejt egy pici morze.
Az ölében egy másik
világ. Zsibbad a talpfa.

Tiszai tutajozás – Faúsztatás a Tiszán Tuzsérról Szegedre, az ERDÉRT vállalat telepétől a fafeldolgozó üzemekhez 1967. Fotó: Szalay Zoltán
Termelőszövetkezeti kirándulás a Balatonhoz 1964. Fotó: Szalay Zoltán

Jönnek a téeszbuszok, a teremtés e titokzatos
műszaki állagú ikaroszauroszai, tekereg a hegedűszó,
vőlegény- és/vagy kempingnadrágok, az édes,
homoki bor rögtön a fejekbe száll, hevült, vadhúslila
homlokok, megingathatatlan dauerok, szürkebarátság
hajolajvezeték, egy pecsenyesor mélyrétegei.

Az Illés-együttest fotózza Korniss Péter fotográfus a magyar Beatles tévéklip forgatásán 1972. Fotó: Szalay Zoltán
A lebontott Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren
1965. április 23-án ért véget a Nemzeti Színház többlépcsős felrobbantása. Fotó: Szalay Zoltán

Egy számonkérő,

tátott száj.

Most hagyja ott

az utolsó néző,

bukdácsol át a sitten.

A metrómegálló ürügyén,

egy új színház igézetében fölrobbantották.

Telt-múlt az idő,

harminc röpke év után lett belőle egy gödör,

egy naciogagyi olajkályha

a lágymányosi hídnál. Hétre ma várrom.

Szalay Zoltán

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.