A Betone Studio és Kadarkai Endre Felforgatók című podcastjében Litkai Gergely volt a vendég, ahol szóba került a majdnem tíz évvel ezelőtti, már alaposan kitárgyalt vita is a dumaszínházas Litkai és az akkor kilépett Bödőcs Tibor között. A Comedy Central volt főszerkesztője és a Dumaszínház vezetője emberi csalódásként élte meg Bödőcs távozását. „Nem feltétlenül üzleti szinten volt akkor még ez problémás, olyankor még nagyon kicsik voltunk, úgy is, ha Tibi már akkor is népszerű volt és egy fontos fellépő” – mondta a humorista a podcastben.
Saját bevallása szerint azóta arra jutott, hogy veszélyes dolog ez a hála, mikor a tehetséggondozó mentorok hálát várnak el, vagy a befutott emberek úgy érzik, tartoznak valamivel. Ilyenkor nem egy egyenlő üzleti szituáció áll fenn, és kevesebbet adhatunk, mint amennyi járna, vagy többet kérünk, mint amennyit a másik adna.
Akkor ezt hálátlanságnak véltem, de manapság már egészen másként látom. Ezek üzleti kérdések
– utalt Litkai Gergely a nézeteltérésre.
Ekkor még az is megfordult a fejében, hogy feladja a Dumaszínházat, és a feleségének sikerült meggyőznie, hogy a többieket mégse hagyhatja cserben. A mosolyszünetnek pedig az vetett véget, hogy Litkai bocsánatot kért barátjától. „Azt éreztem, hogy nem akarok senkivel sem rosszban lenni, nincs az a pénzösszeg, ami miatt ez hosszútávon megérné” – magyarázta.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu