Nemrég indult a Blikk.hu-n Kadarkai Endre Egyszóval című műsora, melyben ismert embereknek tesz fel, először eldöntendő kérdéseket, majd némelyiket hosszabban is megvitatja velük. Csernus Imre és Mucsi Zoltán után Gundel Takács Gábor volt a műsor vendége, aki többek között elmondta, hogy lenne olyan telefonhívás a televíziós vezetőségtől, amire azt mondaná, visszamegy az MTVA-hoz, hogy sosem rivalizáltak Vágó Istvánnal és hogy nincs elégtétel benne az elmúlt évek sikerei alapján azzal kapcsolatban, hogy egyszer azt mondta neki Vitray Tamás, amikor feladatokat szeretett volna kapni az MTV-ben, hogy képességeinek megfelelő feladatokat kap.
Mi erről már korábban beszélgettünk műsorodban hosszan, amit akkor eléggé felkapott a sajtó és visszajutott Tamáshoz is. Később egy pódiumbeszélgetésen ezt megbeszéltem vele. Ő azt nyilatkozta, hogy amikor meghallgatta ezt a beszélgetésünket, rájött, hogy nem is arról van szó, amit leírtak az újságok. A tekintetben éreztem elégtételt, ez nem is jó szó, hanem az élet visszaigazolását, hogy nekem akkor igazam volt, hogy én többet szerettem volna
– mondta a vitrays kérdés kapcsán.
Kiemelt kép: Szigetváry Zsolt / MTI