A száznegyven évvel ezelőtt, 1879. márciusában Szegedet “hátulról” elöntő Tisza óriási pusztítást végzett, a város azonban csodával határos módon alig fél évtized alatt talpra állt, sőt, a trianoni döntés miatt a húszas évekre az Alföld legfontosabb településévé vált. A házak kilencven százalékát elpusztító áradás persze nem végzett mindennel, így néhány erős épület, illetve a város történetének felbecsülhetetlen értékű emlékei túlélték a pusztítást.
Ilyen sors jutott az angol gótika elveit követő, Gerster Károly által épített Fekete-háznak (1857) is, ami sötét színét ugyan már rég elvesztette, de ma is a város egyik legérdekesebb, miniatűr kastélynak is beillő épülete. A Juhász Gyula által a szegedi Pilvaxként emlegetett ház 1985-ben a Móra Ferenc Múzeum tulajdonába került, melynek épp zajló felújítása idejére pedig annak helyére is lépett, bemutatva a gyűjtemény legérdekesebb, illetve legértékesebb darabjait.
A Szeletek a múltból nevet viselő – a szabad királyi városi rang visszaszerzésének háromszázadik évfordulójának apropóján rendezett – várostörténeti kiállításon bemutatkozik a császári és királyi 46. szegedi gyalogezred
Az egy éven át vívott, a környéket a földdel egyenlővé tévő harcokat csodával határos módon túlélő, elszáradt eperfa 1916 júliusában indult el Magyarország felé, majd a második világháborúig a gyűjtemény kiállításán szerepelt. A kommunista hatalomátvételt követően elpusztultnak hitték, pedig egyszerűen csak a muzeológusok rejtették el a padlásra, majd a rendszerváltás utánig egyetlen szót sem ejtettek róla.
Hasonló sors jutott az 1956-os szegedi események fontos tanújának,
ami a Szegedi Nemzeti Színház egy előadása alatt, egy találékony színházi háttérmunkásnak köszönhetően született meg. A színészek a két felvonás közti szünetben értesültek az épület közelében vonuló tömegről, és eldöntötték, hogy az előadás után ők is csatlakoznak a menethez. Egy ismeretlen dolgozó – talán egy díszlettervező? – ezt az ötletet szerette volna támogatni, így míg a színészek játszottak, a folyosók egyikéről leakasztott egy jókora Sztálin-képet, majd néhány perc alatt a forradalom idején újra hivatalossá vált Kossuth-címert festette rá. Az utcára vonuló színészeknek és a tüntetőknek a rejtett Sztálin-képről persze nem volt tudomása, a titok pedig csak a rendszerváltás után derült ki, hiszen a képet a forradalom leverése után értelemszerűen újra elrejtették, majd évtizedekre megfeledkeztek róla.
A meglepetés az évtizedekkel később előkerült képet restaurálni vágyó szakemberek számára vált először világossá, akik a festékrétegek vizsgálata során egyszer csak a szovjet diktátor arcának egy részletére bukkantak. A helyreállítás ezt követően új irányt vett, így a vásznat közelről megvizsgálva ma mindkét kép jól látható.
Nem kevésbé érdekes történet az első emeleti teremben álló
sem, ami a néphagyomány szerint évszázadokon át az 1514-es parasztfelkelés kivégzett, majd felnégyelt vezetője, Dózsa György feje felett magasodott, az ugyanis a székely katonai vezető halála után előbb az Alsóvárosban a XV. század derekán született ferences kolostorba, majd a városrész temetőjébe került.
A Jézust a kereszten ábrázoló vasmunka a második világháború után, a politikai változásoknak köszönhetően, Dózsa a nemzeti panteon legfontosabb alakjai közé való emelésével vándorolt a városi múzeum tulajdonába. Jó kérdés persze, hogy van-e valóságalapja a történetnek, de ez végső soron egészen mindegy is, hiszen egy ország, vagy város történetének a generációról generációra örökített legendák is fontos részei, Szeged pedig ilyen történetek terén egyáltalán nincs szégyellnivalója, sőt, a város 1728-ban még az ország egyik utolsó boszorkányperének is otthont adott.
Szponzorált tartalom
A projekt a Duna Transznacionális Programból, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával, az Európai Unió és Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg. (DTP2-084-2.2) A cikk a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. támogatásával készült.
