Kultúra

Idén is ön dönthet az év művészeiről

November 20-ig lehet szavazni, hat kategóriában. A kulturális elismerést olyan színművészek, rendezők és írók vehetik át, akik az idei évben közreműködtek hazai film vagy színdarab létrejöttében, önálló kötetet publikáltak.

Idén október 20-tól, vasárnaptól lehet majd szavazni egy hónapon keresztül, emailben az aranymedaldij@gmail.com címen, vagy a fővárosi Bethlen Téri Színházban és a debreceni Apolló moziban, ahol szavazóurnák vannak kihelyezve.

Mészáros Márton újságíró, a díj alapítója lapunknak elmondta, hogy a szavazók között könyvnyereményeket sorsolnak ki a Helikon, az Európa és a Libri könyvkiadók jóvoltából, a három kiadó őszi újdonságaiból.

Hat kategóriában lehet voksolni:

  • Az év írója
  • Az év színésze
  • Az év színésznője
  • Az év rendezője
  • A legígéretesebb fiatal tehetség díja
  • Életműdíj

Az Arany Medál-díj többek között azért különleges elismerés, mert nincsen jelöltlistája, sem pedig kuratóriuma vagy zsűrije – minden olyan színészre, íróra és rendezőre lehet szavazni, aki az idei naptári évben művészi produktumot hozott létre, vagy szerepelt abban.

A szavazatok beérkezése november 20-án, éjfélkor zárul le. A díjakat decemberben, az Arany Medál-gálán állandó háziasszonya, Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser vezetésével osztják ki.

Az Arany Medál-díj 2008 óta sikerrel működik, az elmúlt évek folyamán tízezer-százezer szavazat alapján kerültek ki a díjazott. A szervezők remélik, hogy a szavazói érdeklődés 2019-ben sem hagy alább, hanem még több szavazót üdvözölhetnek az Arany Medál-díj felfelé ívelő történetében.

A 2018-as év elismertje Darvasi László író, Rudolf Péter, Ónodi Eszter, Herr Szilvia és Csernus Mariann színművészek, valamint Herendi Gábor filmrendező volt.

Az utóbbi kilenc évben mások mellett Arany Medál-díjban részesültek Nádas Péter, Dragomán György, Száraz Miklós György, Vámos Miklós és Háy János írók, Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska, Básti Juli, Halász Judit, Kulka János, Osváth Judit, Schneider Zoltán, Huszárik Kata és Martinovics Dorina színművészek, valamint Enyedi Ildikó, Szász János, Till Attila és Zomborácz Virág filmrendezők.

Az összes korábbi díjazott listája ITT tekinthető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik