Kultúra

A Csernobili ima Nobel-díjas szerzője a Könyvfesztivál díszvendége

Szvetlana Alekszijevics lesz a 2020. április 23-án nyíló, 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége. A Nobel-díjas belorusz író, oknyomozó újságíró 1948-ban született Ukrajnában, de Fehéroroszországban nőtt fel. 2000-ben a Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt Nyugat-Európába távozott, a következő évtizedben Párizsban, Göteborgban és Berlinben élt, 2012-ben tért vissza Minszkbe.

Dokumentarista műveiben a 20. századi szovjet történelem olyan traumatikus eseményeit dolgozza fel, mint a második világháború, az afganisztáni háború, a Szovjetunió felbomlása vagy a csernobili atomkatasztrófa. Aprólékos kutatómunka, valamint túlélők és szemtanúk százaival folytatott beszélgetések alapján Az utópia hangjai címen írta meg ötkötetes regényciklusát.

Szvetlana Alekszijevicset munkásságáért számos díjjal tüntették ki: többek között 1999-ben a Herder-díjat, 2013-ban pedig az egyik legrangosabb német civil kulturális elismerést, a német könyvszakma békedíját vehette át. 2015-ben irodalmi Nobel-díjat kapott „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”.

Több mint ötven nyelven és országban jelentek meg a kötetei, melyek alapján világszerte készültek filmek, színdarabok és rádiójátékok. Legutóbb Csernobili ima című dokumentumregénye nyert ismét aktualitást az HBO tavasszal debütált sikersorozata, a Csernobil kapcsán, melynek fontos forrásául szolgált. A kötet hónapok óta az eladási toplisták élén áll Magyarországon.

Kiemelt kép: SERGEY PYATAKOV / SPUTNIK

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.