1989 szeptemberében, harminc éve jelent meg Gorden Kaye brit színész René and Me: An Autobiography című önéletrajzi könyve. Ő volt a főszereplője a Halló, halló!-nak, ami a Csengetett, Mylord? társírójának, David Croftnak a másik agyszüleménye. A szituációs komédiát a hazai tévécsatornák a mai napig sugározzák, hiszen a közönség kifejezetten szereti René Artois második világháborúba illesztett szerencsétlenkedését.
Kevesen tudják, hogy
tekintve, hogy komikusi vénája ellenére egy roppant visszahúzódó, gátlásos ember volt. Még René szerepétől is nagyon tartott.
Lloyd és Croft megírják, majd bűnhődnek miatta
A Halló, halló! forgatókönyve valamikor a nyolcvanas évek elején született meg David Croftnak és Jeremy Lloydnak köszönhetően. Mint ahogy szinte minden sorozatukkal, ezzel is kifiguráztak egy másikat, jelen esetben a BBC Secret Army című drámasorozatát, aminek története annyiból állt: a második világháború idején egy belga kisvárosban a helyi ellenálló csapat megpróbál brit pilótákat visszajuttatni a szigetországba, ebben segít nekik egy helyi kávézó tulaja és a pincérnői.
És a Halló, halló! pont ugyanez: egy francia kisvárosban René Artois egy kávézó tulaja, akit megtalál egy francia ellenálló, hogy bújtasson el két brit pilótát a nácik elől. René megteszi, de relatíve nehéz dolga van, mert kávézója a német tisztek törzshelye.
A szitkomban szándékosan rengeteg sztereotipizált karakter van, hogy minél megjegyezhetőbbek legyenek, ezért volt annyi idézhető szöveg a magyar szinkronban is, mint
- a „Most jól figyeljenek, mert csak egyszer fogom elmondani.”,
- az „Ó, te ostoba nőszemély!”,
- a „Jó reggelit!”.
Croftot és Lloydot keményen kritizálták azért, mert a homoszexuális karaktereket több sorozatukban is sztereotipikusan jelenítették meg, kvázi kifigurázva azokat. Ők ezt nem ismerték el, sőt azt mondták: a Csengetett, Mylord? egyik szereplőjétől eltekintve, meleg karakter sosem volt egy alkotásukban sem. Pedig a fenti fotón bal szélen látott Guy Siner Gruber hadnagya pontosan egy ilyen tipizált karakter volt. A sorozat majdnem teljes ideje alatt szerelmes volt Renébe, vagy legalábbis ezt akarták láttatni az írók, így sodorva a kávéház heteroszexuális, egyébként a feleségét pincérnőkkel csaló tulaját nehezen kezelhető szituációkba. Azt viszont biztosan tudhatjuk, hogy Croft leszbikus karaktereket is szeretett volna láttatni a tévénézőkkel a ’90-es évek elején, ez pedig megtörtént ezt Csengetett, Mylord?-ban.
A Siner által megformált Gruberről a legutolsó epizódban kiderül, hogy a háború után felesége lett, sok-sok gyerekkel. Így valószínűsíthetően inkább biszexuális volt, csak Crofték a szituációs komédia jellege miatt végig mást lebegtettek.
René és én
Kaye 1988-ban kezdett bele saját önéletrajzát megírni Hilary Bonner segítségével, aki fikciós kriminovellái miatt ismert írónak számít az Egyesült Királyságban. A mű a René & Me címet kapta, ezzel is reflektálva a színész legismertebb szerepére.
A könyvből kiderül, Kaye Yorkshire-i születésű srác volt, akinek nevét egy kórházi figyelmetlenség miatt anyakönyvezték Gordon helyett Gordenként. Kezdetben rögbijátékos szeretett volna lenni, de dolgozott traktorgyárban, és egyéb alkalmi munkái is voltak. Később a rádiózás felé fordult, mert tehetséges kérdező volt és mert utálta a külsejét, a rádióban pedig nem látta senki. Jobb szeme születésétől fogva kissé kifelé fordult, emellett mindig a ducibb fiatalok közé tartozott, ami miatt gátlásos volt. 1965-ben viszont már a Beatlesszel interjúzhatott, majd egy rádiós színdarab után kezdett a színészkedés felé fordulni.
Így került a boltoni Octagon Színházhoz, ami az ’50-es években kifejezetten nívós helynek számított. Ez hozta meg neki a tévés karriert is, miután komoly szerepet kapott a Coronation Street című szappanoperában. Croft és Lloyd ekkor figyelt fel rá és adott neki szerepet az Are You Being Served?-ben és az Oh Happy Band!-ben is.
Mivel jól ismerték a képességeit, Croft – aki a Halló, halló! fő írói feladatait ellátta – küldött egy szkriptet Kaye-nek arról, hogy készítenének egy háborús vígjátékot, és szükségük van rá főszereplőnek.
Végül meggyőzték, az ikonikus szerep pedig ráragadt, a sorozat vége után még 1200 alkalommal színpadra állt a Halló, halló!-ból készült darabban.
Miután 1990-ben megjelent az önéletrajzi könyv, kiderült, hogy Kaye homoszexuális, amit tizenéves kora óta tudott, de súlya és külseje miatt nem akart erről nyíltan beszélni, sőt karrierje egészében nem mesélte ezt el senkinek, csak Crofték tudtak róla. „Így születtem, és sosem viselkedtem másként, mint amilyen valójában vagyok” – írta könyvében, ennek ellenére 22 évesen eljegyzett egy nőt, de sosem vette feleségül.
1990-ben brutális autóbalesetet szenvedett egy vihar során, arcán ennek nyomai is maradtak, amit a sorozatban is látni lehetett. Semmire nem emlékezett az egészből, részleges amnéziája lett. Lloyd saját könyvében mesélt érdekes részletet erről: „Azt gondolom, a felépülésében közrejátszott, hogy az ügynöke bevitt egy csomó epizódot a Halló, halló!-ról, és emlékeztette, ki volt ő a balesete előtt.”
A szexszimbólum
A Halló, halló! nagy általánosságban nem a brit humorra épített, annál univerzálisabban fogta meg a szituációs komédiák jellegét. Szorosan nem követték egymást az egyes részek cselekményszálai, de Croft és Lloyd biztos kézzel történő vezetése látható ívet és értelmet adott a cselekménynek. Egészen újfajta módszereket is használtak, például sok epizód úgy kezdődött, hogy René a kamerába beszélt, ami egy közismert technika például Martin Scorsese filmjeiben, például A Wall Street farkasában is.
Kaye sosem panaszkodott amiatt, hogy a homoszexualitást negatív módon ábrázolnák a sorozatban, de baromit nehéz volt számára a színésznőkkel intim helyzetbe kerülni a forgatáson. Erről kolléganője, az Yvette-tet megformáló Vicki Michelle beszélt nemrég:
Gorden azokban az időkben volt meleg, amikor még nem lehetett büszkén kiállni és örülni ennek. Minden intimebb jelenetért meg kellett viszont küzdenünk: rámásztam, csókolgattam, ő pedig akarata ellenére fordult is ki a szituációból. Pont úgy éreztem magam, mintha az összes akciót egyedül kellett volna megcsinálnom
– fogalmazott, ami azért is vicces, mert legtöbbször titokban volt viszonya a pincérnőkkel Renének, hogy a felesége meg ne tudja azt. Emiatt sokszor tényleg úgy tűnt a sorozatban, hogy Yvette és a többi pincérnő folyamatosan ostromolja szerelme tárgyát a kávéházban, amit muszáj szolidan, titokban, feltűnésmentesen kezelni, így Kaye reakciói sem tűntek furcsának.
Kivételes színész volt, de nagyon magányos. A legvalószínűtlenebb szexszimbólum volt.
A magyar szinkronban Kaye-t Bács Ferenc szólaltatta meg. Az eredeti verzióban mindegyik karakter akcentussal beszélt, hol némettel, hol franciával, tekintve, hogy a sorozat Párizs mellett játszódott a német megszállás alatt. A magyar verzióban egy-egy szereplő látványos beszédétől eltekintve nyilván elhagyták az akcentussal való játékot, viszont a sorozat szinkronminősége mindenképp a Csengetett, Mylord? mellé zárkózik fel. A magyarítás Pethő Klárát dicsérte, de Kassai Ilona játéka René feleségeként és Józsa Imre Gruber hadnagya is nehezen felejthető.
Kaye élete utolsó fejezetét egy Knaresborough-i idősek otthonában töltötte, ott is hunyt el 2017-ben, 75 évesen. 2007-ben a sorozattal kapcsolatban a BBC-nek azt mondta:
Nem volt karakter, akit szívesebben játszottam volna életem során.
Kiemelt kép: Larry Ellis Collection/Getty Images
