Kultúra

Nagy Feró vagyonokért írta a Bikini leghíresebb slágereit

Kevesen tudják, hogy a Bikini, D. Nagy Lajos által énekelt legfontosabb számait (Mielőtt elmegyek, Fagyi, Megüssem vagy ne üssem, Nehéz a dolga a katonának) az együttes frontembere, Nagy Feró írta. A Blikk azt írja, hogy az 1982-ben, Németh Alajos és Nagy Feró által alapított ős-Bikiniből utóbbi azért vált ki 1985-ben, mert elege lett abból, hogy négyfelé oszlik a jogdíj, pedig csak ketten dolgoztak a dalokon.

Elegem lett, közöltem, hogy ez így nem mehet tovább. Erre a zenekar egyik tagja azt mondta, majd ők megírják a szövegeket, ha ez a rendszer nekem nem tetszik. Erre én halálosan megsértődtem, és közöltem, soha többé nem írok nekik egy sort sem

– mondta a zenész, akit egy évvel később, megkerestek, hogy mégis kellene a segítsége.

Beadtak egy nagylemezt a gyárba, de azt visszadobták. Közöltem, 100 ezer forintért segítek. Akkor az egy vagyon volt, negyvenezer forintba került például egy Trabant. Soha nem hittem volna, hogy a hanglemezgyár kifizeti, de megtették

– mondta Nagy Feró.

A zenész egészen mostanáig, a Volt egyszer egy Ifipark koncertsorozatos fellépésig nem lépett fel a tagokkal.

Igaz, először vacilláltam, hogy megér-e ez az egész 15 próbát, hiszen ezt úgy kellett összerakni, hogy aki most megnéz minket, azt érezze, hogy tényleg mi voltunk a legjobbak

– nyilatkozta.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik