Kultúra

Budapesti utcagyerek és kallódó lányok történetét is díjazták Szarajevóban

Pénteken számoltunk be róla, hogy Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját. A létezés eufóriája sikere mellett több, készülőben lévő magyar dokumentumfilmet is díjaztak a fesztivál industry nevű programszekcióiban, ahol folyamatban lévő projekteket prezentálnak az alkotók.

Újabb díjat nyert a Fahidi Éváról szóló film
Locarno után Szarajevóban is díjazták A létezés eufóriáját.

A Docu Talents from the East pitching fórum fődíjával ismerték el Mikulán Dávid és Révész Bálint Kix munkacímű dokumentumfilmprojektjét, mely egy budapesti utcagyerek életét követi 10 éven keresztül, 8 és 18 éves kora között, és a modern városi lét kihívásait szemlélteti egy elszegényedő közegben.

A vágás alatt álló dokumentumfilmeket szemléző Docu Rough Cut Boutique nevű szekcióban két magyar film is elismerést kapott. Dér Asia és Haragonics Sári It’s her story című filmje két nő és az örökbefogadott kislányuk családdá válásának küzdelmeit követi három éven keresztül, az elsőfilmes Kőrösi Máté által rendezett Dívákban pedig három kallódó lány élete kapcsolódik össze a felnőttkor szélén egy problémás gyerekeket felkaroló középiskolában. A film az érettségiig követi végig a dívák életét, miközben kiderül, mi rejlik a tökéletes smink mögött.

Kiemelt kép: Kix

Ajánlott videó

Olvasói sztorik