Kultúra

Újabb díjat nyert a Fahidi Éváról szóló film

A szarajevói fesztivál nemzetközi zsűrije emberi jogi díjjal méltatta Szabó Réka A létezés eufóriája című filmjét. A múlt héten a Locarnói Filmfesztivál nagydíját is elnyerő dokumentumfilm a most 93 éves Fahidi Éva főszereplésével készült, akik a nézők a Tünet együttes Sóvirág című darabjában láthatnak mostanában.

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát. 90 évesen felkérést kapott, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzelt el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Cuhorka Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni.

Bár ellentmondott a józanésznek, felkértem a 90 éves holokauszt túlélő Fahidi Évát, hogy szeretnék vele egy tánc-színházi előadást csinálni. Azt akartam, hogy mindenki lássa őt. Egy duettet képzeltem Emesével, a nála közel 60 évvel fiatalabb táncosnővel. Párbeszédbe akartam hozni Éva traumáit egy mai fiatallal. Hol vannak a megértés, a kapcsolódás határai? Bele lehet-e bújni egymás bőrébe? Lehet-e tanulni a múltból? Életem legmeghatározóbb próbafolyamata volt – ezen keresztül szól ez a film a XX. századi történelemről, veszteségekről, a tánc erejéről, az öregedő testről, a szerelemről, egy 60 éven átívelő különleges kapcsolatról, és az élet elfelejtett értékéről

– olvasható Szabó Réka egy korábbi közleményében.

A létezés eufóriáját szeptember 6-án, premier előtti vetítésen láthatja először a nagyközönség a Jurányi Házban.

Kiemelt kép: Campfilm

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik