Kultúra

E-könyvként is kiadják Salinger műveit

Pedig a Zabhegyező írója ellenezte a digitális megjelenést.

A legendás amerikai regényíró kiadója, a Little, Brown and Company közleménye szerint az elektronikus könyvek keddtől vásárolhatók meg.

Bár J. D. Salinger ellenezte regényei e-könyves megjelenését, fia, Matt Salinger most azt mondta, azért érezték fontosnak az e-könyves kiadást, mert egyre többen használnak kizárólag e-könyvolvasót, és sok olyan fogyatékkal élő ember is van, aki csak e-könyves formában tud olvasni.

Döntésére nagy hatással volt egy nő levele, amelyben 2014-ben arra kérte, hogy adják ki a könyveket digitális formátumban, mert ő fogyatékossága miatt nem képes máshogy elolvasni.

Kevés dolog volt, amit az apám jobban szeretett, mint a nyomtatott könyv olvasásának tapintható élvezete, de az olvasóit talán mégis jobban szerette, és nemcsak az ideális olvasókat, akikről egyszer írt, hanem minden olvasóját – indokolta a kiadást Matt Salinger az MTI szerint.

A Salinger-életműből a Zabhegyező (vagy újabb fordításban: Rozsban a fogó) mellett a Kilenc történet, a Franny és Zooey, valamint a Magasabbra a tetőt, ácsok! – Seymour: Bemutatás kerül e-könyvként a boltokba az író születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat lezárásaként.

A 2010-ben, 91 évesen elhunyt Salinger a nyolcvanas évektől visszavonultan élt a New Hampshire-i Cornishban, és ritkán szerepelt a médiában. Négy könyve után már nem jelentetett meg többet, de az írást nem hagyta abba.

Matt Salinger már korábban bejelentette, és most is megerősítette, hogy az életmű kiadatlan darabjait is publikálni fogják, ugyanakkor megjegyezte, hogy mivel gigászi feladatról van szó, ez 5-7 évbe is beletelhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik