Az 1975 nevű brit zenekar volt a főfellépő a Sziget második napján, csütörtökön. Bár nem annyira ismertek, nem nyertek el annyi díjat, mint az első nap headlinere, Ed Sheeran, de csak hozzá viszonyítva kevés, amit elértek, hiszen a gimis zenekarok 99 százaléka örülne, ha idáig eljutna.
Az 1975 tagjai ugyanis még a Wilmslow Középiskolában találkoztak 15 évesen 2002-ben, ma pedig Ross MacDonald, Matthew Healy, George Daniel és Adam Hann már headliner zenekar, mely Jack Kerouac Úton című könyvének egyik kötetéből vette a nevét: a hátoldalán található szöveg azzal indult: „1 June, The 1975”. Az első lemezük csak 2013 őszén jelent meg , de megérte ennyit várni, mert egyből a legnépszerűbb új brit zenekarok közé kerültek világszerte, és a tavalyi, harmadik album, az A Brief Inquiry Into Online Relationships kapta az eddigi legjobb kritikákat.
Alternatív popzene
– így jellemezték magukat egy, a Fame magazinnak adott interjúban, és ez elég jól le is írja tényleg a zenéjüket. Poprockot játszanak, az emótól kezdve, az újgenerációs indie rockon át a szintipopig, ahogy Sheeran, nekik is van egy alap stílusuk, amiből kiindulva aztán számos más stílus felé elkalandoznak. Healy egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb hatással rájuk a Talking Heads, a My Bloody Valentine és Michael Jackson voltak, ami jól megmutatja, hogy sokfelől inspirálódtak. Bár az a szigetes koncertjükön is kitűnt, azért a legeslegjobban a (szinti)popos vonal működik náluk, amiben sok alternatívság nincsen, a lassúbb szomorú számaik pedig teljesen elrontják az összhatást.
A dögösséget megemésztette a nyál
Ezzel a popos, szintis vonallal is kezdtek neki a koncertnek, főleg az utolsó albumon szereplőkről (Give Yourself a Try, TOOTIMETOOTIMETOOTIME, Sincerity Is Sexy stb.), amit csak néhány második (She’s American, Love Me) és még ennél is kevesebb elsőalbumos (Robbers, You) dal szakított meg.
Ezek az elég dögös dalok tényleg nagyon jól állnak a zenekarnak, na meg Healynek, akiről igazából szól ez a zenekar. Nagyon extrovertált, ha kell az ikerpár táncoslányokkal táncolja a koreográfiát, alapvetően a színpadra termet. Az már másik kérdés, hogy a műsor haladtával egyre jobban szétesett, furcsa grimaszokat vágott, aztán úgy a koncert közepénél fogta magát, és cipőt váltott, majd leült, megivott egy felest és elszívott egy cigit. A végén – és itt most egy kicsit előrerohanok – pedig megmutatta a lázadó ifjúság, a független művésziesség csimborasszóját: az utolsó előtti szám, és nyolc perccel a koncert hivatalos vége előtt kétséget nem tűrően kijelentette, ő márpedig addig játszik, ameddig ő szeretne. Ezt megerősítette az utolsó szám előtt is, 22:56-kor, majd pontban 23:00-kor vége lett a koncertnek, ahogy kell.
Healy szétesettsége egyébként egyáltalán nem lenne baj, csak nagyjából pont a felesezésnél, illetve egy kicsit korábban, nagyon unalmassá vált a koncert, nagyjából a meglehetősen nyálas Be My Mistake című lassú számukkal, és az azt követő érzelmes-vontatott blokkal kezdődően. Megtörte nagyon a lendületet, és még azok a dalok is, amik az albumaikon teljesen jónak hangzanak (A Change of Heart, Somebody Else), élőben már egyáltalán nem átütőek. Hiába az egyébként elég látványos színpadkép, középen egy hatalmas ledes „képkerettel” – amit a második lemezük borítója ihlethetett–, hiába Healy alapvetően elég tehetséges frontembersége, és hiába tekerték fel a végére újra a tempót (Love It If We Made It, Chocolate, Sex), ebből az egyhangúságból a koncert végéig nem tudtak kikeveredni.
Ami a közönséget figyelve is elég szembetűnő volt, noha töredéke volt a létszám az előző napi Sheeran alatti tömegnek, azért egész szépen összegyűltek a Nagyszínpad elé a koncert elején, aztán szép lassan elkezdtek elszállingózni, a felénél már nagyon látványos volt a különbség, a végére már akár 30 méterrel is előrébbre tudtunk volna állni anélkül, hogy bárkit is meg kellett volna előznünk közben. Nem is tudom, láttam-e valaha a Szigeten ilyen mértékű kiürülést a Nagyszínpad előtt, koncert közben. Alapvetően annyival jobb számaik vannak, mint amilyenné ez a koncert vált, hogy nagyon kár érte.
Kiemelt kép: Roberto Finizio/NurPhoto
(A képek nem a budapesti koncerten készültek.)
