Kultúra

Hogy lehet az, hogy 1996-ban csak 50 ezren, 2019-ben már 95 ezren férnek el a Szigeten?

A 444.hu szúrta ki Dömötör Endre, a Recorder volt főszerkesztőjének gyűjtését azzal kapcsolatban, hogy miket mondtak az illetékesek az utóbbi évtizedekben a Sziget maximális befogadóképességéről.

Ebből tisztán kirajzolódik, hogy 1999 óta a kapacitás 50 ezer főről 95 ezer főre növekedett, pedig közben többször is azt állították: nincs hova nőni.

A főbb adatok a gyűjtésből:

  • 1996-ban 50 ezren buliztak a Prodigyn, ez ez első jól ismert, sokat hangoztatott legendás mérföldkő nézőszámban;
  • 1999-ben 50 ezer fő volt a napi limit nézőszám, Gerendai Károly akkor azt mondta, túl sok érzése szerint már nincs benne;
  • 2001-ben 60 ezerben állapították meg a rendezők a felső határt;
  • 2003-ban 62 ezer ember volt a csúcs.
  • 2005-ben aztán már 70 ezer embert engedtek be;
  • 2013-ban 75 ezer ember jelentette a telt házat;
  • 2014-ben Gerendai Károly arról beszélt, „22 év után most először bulizott együtt 85 ezer ember”;
  • 2016-ban pedig úgy fogalmazott, elérik a 90 ezres kapacitást a dolgozókkal együtt, és mennyiségi növekedés lezárult;
  • 2019-ben 95 ezer ember fér el a Szigeten Benis Dániel, a Sziget műszaki igazgatója szerint.

Hogy miként lehetséges az, hogy bő két évtized alatt a duplájára nőtt a Sziget kapacitása, az rendkívül jó kérdés, és egyelőre megválaszolatlan.

Olyan könnyedén el lehet szórni a tízezreseket a Szigeten, mintha nem is léteztek volna
Valamennyit drágultak az árak, de nagyjából ott vagyunk, mint tavaly. Mennyiért és mit kaphatunk az idei Szigeten?

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik