Van-e értelme egy több mint nyolcórás színdarabnak?

Hamvas Bélának a háromkötetes regényétől, be kell vallanom, kicsit mindig is tartottam. Nem is csak a Karneváltól, alapvetően Hamvas munkásságától. Mindezt abból vontam le, hogy egyszer egy könyvébe (már nem tudom melyik volt az) beleolvastam, és szinte egy szót se értettem. A Karnevál pedig, 1500 oldalas hosszával, pluszban nagyon is hosszúnak tűnik, hiába szeretik sokan. Vagyis sosem olvastam (de ez biztosan változni fog), így enélkül az előképzettség nélkül érkeztem az Ördögkatlanon a k2 által rétre vitt Karneválra.

Amit egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy ne lenne ugyanannyira grandiózus, mint az alapmű, elvileg 8 óra hosszúságúnak hirdették meg, végül valamennyi csúszást követően, úgy fél öttől éjjeli fél kettőig tartott öt szünettel. A helyszínt se hagynám ki, mert egészen különleges volt, a beremendi Megbékélés kápolna környékén, minden egyes részt máshol adtak elő a színészek.

Az már egészen korán kiderült a darab közben, hogy itt egy szerelemprojektről van szó. Egyrészt a két rendező, Fábián Péter és Benkó Bence szerelemprojektje, hiszen tudva levő, hogy régóta tervezik ezt a darabot, rengeteg munka lehetett színpadra alkalmazni Hamvas művét, és azt a rengeteg ötletet belevinni, amit belevittek. Már csak azért is, mert ahogy a regényfolyam is több műfajú könyvből áll, úgy az alkotók is több műfajú színházat csináltak belőle.

Másrészt szerelemprojektje lehetett ez a színészeknek is, hiszen nekik is rengeteg energiájukba kerülhetett, hogy egy ilyen hosszú alkotást megtanuljanak, és annak számos karakterét magukévá tegyék. Ugyanis a két rendező mellett, akik szintén a színpadon állnak időközönként, mindössze hét színész – név szerint Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Gyöngy Zsuzsi, Horváth Szabolcs, Király Dániel, Piti Emőke és Törő Gergely – játssza. Ráadásul igencsak emlékezetes pillanatokat is okoznak. És akkor arról nem is beszéltünk még, milyen nehéz lehet ennyi ideig a színpadon lenni, alig valamennyi szünettel.

Szórakoztató, de egyben nagyon mély darabról van szó, sőt – bár sok alkalommal tör ki a nézőkből a nevetés – a mű bonyolultsága folyamatos, és nagyon intenzív odafigyelést igényel. Ami például három óra alvás után komoly megfeszítés volt nekem, rendesen el is fáradtam a végére, amit nem könnyített meg sem az elején az eső, sem az, hogy a szerepeket felvonásonként szinte meg is cserélték. Így lehet valószínűleg nézői szemmel igazán megérteni, milyen komoly energiákat is emészthetett fel a darab az előadóknak. Szóval, hogy a címben is feltett kérdésre válaszoljak:

nagyon fárasztó még nézőként is, de minden egyes pillanatáért megéri.

Különleges színházi élmény volt a Karnevál, noha az átlagnál nehezebb darabnak tekinthető, lehet követni, a helyszín, és a helyszínnel kapcsolatos megoldások is nagyszerűek voltak, valamint – ami még nagyban hozzátesz a különlegességéhez – az a családias hangulat. Színházszerető emberek egy úgy százfős csapatanának, nagyon elhivatott színházcsinálók mutattak be egy darabot, a szokottnál valahogy közelebbi kapcsolat is volt a két csoport között. Ehhez hozzátett valószínűleg, hogy voltak – illetve kellettek is – instrukciók, például, hogy hol folytatódik a darab, hová kell vinni mindenkinek a maga székét, de volt kávé, víz, sőt, még gulyás is, amit a darab közben fogyaszthattunk el, pont akkor, amikor a darab cselekményhez nagyon is passzolt (meg akkor már mindenki szétfagyott, jól esett egy kis meleg étel).

Akit érdekel egyébként a Karnevál, az októberben megtekintheti a Benczúr Házban, ahol biztos nagyon más lesz, már a helyszínnek köszönhetően is, én valószínűleg még egyszer megnézem, már csak azért is, mert a darab egy részét nem láttam, nem láthattam. Hogy miért, azt most nem ecsetelném, de a rendezők egy ötletes megoldása miatt.

Egy elég idegesítő gond volt az egésszel, és akkor itt át is térnék magára az Ördögkatlan Fesztiválra. A darab ugye fél kettőig tartott, fent volt egy dombtetőn, Beremenden meg alapvetően nem járnak már a fesztiválbuszok olyan későn, ráadásul az itt megszokott stoppolás sem igazán lehetséges, mert egyszerűen éjszaka Beremenden már nincs program. Így szerveztek egy buszt, hogy azok, akik nem kocsival mentek a színdarabra, azok is vissza tudjanak menni. Csakhogy az előadásnak éjfélkor lett volna eredetileg vége, de csúsztak, így a buszosnak is szóltak, később jöjjön. Amikor viszont tényleg vége lett a darabnak, akkor nem jött, végül csak fél három előtt nem sokkal érkezett meg.

Egy másik gond a pénteki vihar után volt. Mint kiderült, egyik színpad sem úszta meg az esőt, és hogy minden azokra szervezett koncertet lemondtak. Ami mondjuk a fesztivál egyik főattrakciójának szánt Kodály Zoltán Háry Jánosa a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral és a Nemzeti Filharmonikusok Kórusával még érthető, teljesen nyílt koncert lett volna, egy csomó méregdrága felszereléssel, hangszerrel. Kevésbé érthető már a félig fedett színpadoknál. Azt lehetett azért tudni, hogy nagy zuhé jön, és máshol is megoldották  már, hogy azért a koncerteket utána meg lehessen tartani. Persze, sok információm nincs erről, csak furcsa azért. És az is hozzátartozik, hogy így egészen különlegesre sikeredett a Van Filmzenekar koncertje az egyik színpadról egy terembe átrakott koncertje, ahol a végén a zenekar ötletének köszönhetően már teljesen besötétedett, vagy a francia Wombo Orchestra egy teraszra átrakott koncertje is.

És még egy gond, de aztán ígérem, áttérek a jó dolgokra: a sorszámosztás. Főként a színházi előadásokra – és az Ördögkatlan ezekben nagyon erős, ha nem a legerősebb a nyári fesztiválok közül –, sorszámot kell szerezni, hogy az ember bejusson. Ezek teljesen ingyenesek, vagy a fesztivál applikációjában kell bejelölni a megnézni kívánt darabokat, és még előtte este kisorsolnak ezekre szerencséseket, vagy reggel, akár órás sorbaállással megpróbálnak az infópultoknál szerezni, de ezek pillanatok alatt elfogynak. Illetve, van még egy lehetőség, odamenni a darab előtt legalább egy órával, és reménykedni, beférünk az előadásra. Magyarul elég nagy lutri, bejutunk-e egy darabra, vagy sem. Nem tudom, ezt lehetne-e ennél jobban megoldani, kicsit az az érzésem, hogy a fesztivál nagyobb már közönségszámban, mint hogy a színházi előadásokkal ki tudja szolgálni. Én egyébként nem panaszkodhatok, ahová be akartam, oda végül az előadás előtti sorbaállással bejutottam, de azért a sokan nem voltak ilyen szerencsések.

Ez egyébként a 7 nap című előadás volt Scherer Péter rendezésében. Egy iskolai zaklatás folyamatát írja le, két középiskolás közötti viszonyt mutatja be, illetve a hátterüket, hogy kicsit érthetővé váljon a mostanában nagyon felkapott – és nem mellesleg tényleg fontos – téma, a bullying, vagyis iskolai zaklatás. A darabot főként ennek a korosztálynak is szánják, és Jankovics Anna és Kőszegi Mária remekül adja elő az azért talán kicsit felszínes darabot.

Ami viszont nagyon-nagyon kitűnő volt, ahogy utána megtudtam, nagy hagyománya is van a fesztiválon: az Operabeavató Dinyés Dániellel. Sajnos csak egy nap tudtam ott lenni rajta, akkor is csak véletlenül jártam ott, pedig minden nap volt. Ráadásul minden nap az adott nap tematikájához, meghatározó eseményéhez keresnek témát, ez aznap, mikor láttam, nem volt nehéz kiválasztani, ugyanis a Háry János aznap este lett volna, akkor még nem tudtuk, hogy nem lesz megtartva. Dinyés zseniális, nagyon szórakoztató, és nagyon informatív, amit elmond (magyarázatát négy énekes segíti, színezi). Ilyen műsor kéne a tévébe, bárhová – lehet, hogy van is, csak nekem maradt ki ez eddig az életemből. Ahogy látom a Hatszín Teátrumban, Pesten is vannak ilyen beavatók vele, tényleg csak ajánlani tudom, még úgy is, hogy az opera nekem teljesen ismeretlen egy világ. Nyilván ezért nem ismertem eddig Dinyés nevét sem.

És alapvetően továbbra is nagyon hangulatos az egész Ördögkatlan, elképesztő helyszínei vannak, gondolok itt a beremendi kovácsműhelyre vagy a Vylyan pincészetre főként. Nappal jól el lehet lenni a különböző előadásokon, koncerteken, vetítéseken – rengeteg féle és számú, kisebb-nagyobb program volt –, este pedig pár koncertnek köszönhetően (ebből talán lehetne több) bulizni is lehet. Szóval, ha az ember nem stresszel rá semmire, és hagyja a dolgokat csak folyni a maguk medrében, igen kellemes kikapcsolódásban lehetett része.