Kultúra

A$AP Rocky nem vallja magát bűnösnek

Megkezdődött A$AP Rocky amerikai rapper tárgyalása Svédországban. A zenészt július elején vették őrizetbe Stockholmban, miután utcai verekedésbe keveredett. A svéd hatóságok csütörtökön közölték, hogy súlyos testi sértéssel vádolják a rappert, akinek kiengedésében még Donald Trump sem tudott segíteni.

A Guardian azt írja, hogy A$AP Rocky nem vallotta magát bűnösnek a tárgyaláson. Az ügyészek vádja szerint a rapper és két kísérője június 30-án, „szándékosan, együttesen és egyetértésben”, támadta meg az állítólagos áldozatot, Mustafa Jafarit.

A$AP Rocky korábban azt állította, hogy két férfi egy étteremben azzal lépett oda hozzá, hogy a rapper eltörte a fejhallgatóikat, majd az utcán is követték. A$AP Rocky heves szóváltásba keveredett velük és felszólította őket, hogy ne kövessék, különben hívja a rendőrséget. A csapat állítása szerint akkor kezdtek el verekedni, amikor egy nő is feltűnt és azzal vádolta az egyik férfit, hogy fogdosta őt. A$AP Rocky állítása szerint ő és kísérete csak reagáltak az őket ért támadásra.

Bár a tárgyaláson a rapper beismerte, hogy megtámadta az áldozatot, hangsúlyozta, hogy mindezt önvédelemből tette.

Kiemelt kép: NICHOLAS HUNT / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik