Kultúra

Meghalt a kutya, amely több mint 1000 szót ismert

Chaser tizenöt éves volt.

Tizenöt éves korában elpusztult Chaser, a border collie, akit arról ismert a világ, hogy több mint ezer, egészen pontosan 1022 szót ismert – számol be a New York Times. A kutyus – amellett, hogy kétségtelenül igen intelligens állat lehetett – annak köszönhette kivételes tudását, hogy gazdája, egy nyugdíjas egykori pszichiáter 2004 óta Chaser tanításának szentelte az idejét. A gazdi, dr. John W. Pilley akkor ugyanis olvasott egy Rico nevű kutyusról, aki mintegy kétszáz szót tudott, és kísérletező alkat révén kíváncsi volt, ő meddig tud jutni.

Chaser napi négy-öt órában gyakorolt, gazdája mutatott neki egy tárgyat, elmondta a tárgy nevét úgy negyvenszer, majd eldugta a tárgyat, és megmondta a kutyának, hogy keresse meg. Nyolcszáz különféle plüssállatot, 116 labdát, 26 frizbit és egyéb műanyag játékokat használt fel a tanítás során, így Chaser leginkább játékok neveit tudta.

A projekt elég jól sikerült, mind Chaser, mind gazdája világhírű lett, a kutyára a világ legokosabb kutyájaként hivatkoztak, ám a család hangsúlyozza, nem a kutya volt különleges, hanem a módszer, amivel tanították, és ugyanezzel a módszerrel más kutyusokat is lehet tréningezni. Chaser kedden halt meg, tizenöt éves korában. Gazdája egy évvel korábban halt meg, a kutya egészsége az utóbbi hetekben kezdett leromlani, pusztán a kora miatt, betegsége ugyanis nem volt.

Kiemelt kép: Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik