Kultúra

Izgalmas műkincsrablást nézhetünk jövőre

Június végén, Tatán fejeződött be az új magyar vígjáték, a Pesti balhé forgatása – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint Lóth Balázs (Nincs mese, 200 első randi) első nagyjátékfilmjét két hónapon keresztül több mint 30 helyszínen forgatta a stáb, dolgoztak a régi Skála Metró áruház tetején, a Király fürdőben és a 150 éves kőbányai pincerendszerben is.

Az akciókkal, bunyókkal és menekülésekkel tarkított komédia fordított rablási történetet mesél el, amelyben egy valódi műkincs és a fiatal magyar művész összetéveszthetetlenül egyedi festménye körül forognak az események.

Az első perctől kezdve az motivált minket, hogy olyan filmet készítsünk, ami humorban, helyszínekben, képi megoldásokban is meglepő, de egyben nagyon szórakoztató élményt nyújt a nézőknek

– idézi a közlemény a Lóthot.

A film története szerint egy gyerekkori banda tizenöt év után újra összeáll, melynek tagjaiból mára útjukat kereső, vagy épp elvesztő harmincasok lettek. Van köztük boldogtalan építész, csapnivaló festőművész, örök tinilány, túl óvatos állatorvos és életművész is. A viszontlátás azonban váratlan halálesettel zárul, amely összerántja a széteső társaságot. Együtt határozzák el, hogy valóra váltják elhunyt barátjuk nagy álmát, belopják összetéveszthetetlenül egyedi képét a férfi neves műkereskedő apjának az egész Budapestet izgalomban tartó képaukciójára. Kezdetét veszi életük legőrültebb kalandja, ám a fordított műkincsrablás nem ígérkezik könnyen kivitelezhető balhénak.

A Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon, Inotay Ákos és Hegedűs D. Géza főszereplésével készülő Pesti balhé várhatóan a jövő év elején érkezik a magyar mozikba.

Kiemelt kép: Glódi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik