Sas Józsefet márciusban kellett Thaiföldről hazahozni súlyosbodó egészségügyi állapota miatt, majd azonnal kórházba szállították, ahol azóta is kezelik. Később megállapították, hogy a humoristának kétoldali agyvérzése volt. Sas a Story magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy van most és milyen tervei vannak.
Szeretnék hazamenni minél gyorsabban. Azt mondtam az orvosoknak, néhány héten belül engedjenek el, mert már jobban vagyok. A felépülésem otthon is folytatódhat. Rengeteg szeretet kapok, folyamatosan keresnek a barátaim, az ismerőseim. Azzal biztatnak, nem adhatom fel
– mondja.
Bár a humoristának a járás még nem megy, hisz a felépülésben és abban is, hogy egyszer majd újra színpadra állhat.
![Sas József: Hiszek a felépülésben 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/07/story_2019_27_cimlap.jpg)
Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu