Kultúra

Nádasdy Ádám külföldre költözik

Londonba költözik Nádasdy Ádám, aki a Forbes magazinnak adott interjúban elmondta, nem számolja fel itthoni életét.

Jövök-megyek majd, egy-egy hónapra hazajövök, kettőt-hármat ott leszek. Fenntartom az itthoni életemet, de testsúlyomat londoni lábamra helyezem át. Elég volt az ingázásból.

Az író Londonban élő élettársa, Márk után megy, akiről így ír egyik könyvében:

Orvos. Szívem doktora. Csak mindig elmegy. Szeret messze élni. Én meg itt. Sebez, ha elmegy, gyógyít, ha megjön.

Az interjúban szó esik a nemrég kemény, homofób kijelentéseket tevő Kövér Lászlóról is:

Megrögzött optimista vagyok. Szerencsére azt lehet látni, hogy egyre kevesebb ember háborodik fel a melegeken. De még mindig nem elegen mernek előbújni ahhoz, hogy minden ember ismerjen közelebbről, személyesen meleg párokat. Vagyis valószínűleg minden ember ismer ilyeneket, csak nem tudja. Itt van például Kövér úr, a parlamenti elnök, nyilván nem tudja, hogy a szomszédságában, a közeli közértben vagy gyerekei pedagógusai közt is lehetnek melegek. És nem ismeri Leo Varadkart, a derék ír miniszterelnököt sem, aki szintén meleg.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik