Kultúra

Apja szerint Avicii nem tervezte az öngyilkosságot

A tavaly áprilisban elhunyt Tim Bergling, vagyis Avicii édesapja nemrég egy, a CNN-nek adott interjúban elmondta, hogy fia nem tervezte az öngyilkosságot. Klas Bergling elmondása szerint fia próbált lépést tartani a könyörtelen életmóddal, emellett pedig folyamatos lámpalázzal, függőséggel és depresszióval küzdött egész pályafutása alatt.

Elképzelésünk szerint nem tervezte az öngyilkosságot, ez inkább olyan volt, mint egy közlekedési baleset. Sok dolog történt, amik találkoztak egymással és ezeket egy ponton nem tudta kontrollálni. Amikor valami rossz dolog történt vele, mindig engem hívott. Sokat beszélgettünk az életről, a meditációról, szerelemről

– mondta, majd hozzátette, hogy Avicii boldog volt a halála előtti időszakban, azonban szerinte a boldogságtól egészen keskeny határ választja el a boldogtalanságot.

A kis dolgok is szomorúvá tehetnek vagy kidönthetnek az egyensúlyodból, és azt gondolom, ez történt. DJ-ként vagy művészként rengeteg olyan dolgot kell tenned, amihez nincs kedved és ez végül elvesz belőled valamennyit. Az utazás, a várakozás a reptereken, az éjszakázások.

Klas Bergling szerint fia turnéjait ezek a szélsőségek jellemezték, Avicii pedig egy ponton nem érezte jól magát, ha színpadra kellett állnia.

Posztumusz album készül Avicii utolsó, meg nem jelent számaiból
Több, szinte már majdnem kész dalt hagyott hátra.

Kiemelt kép: MIKE LAWRIE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik