Trokán Péter volt D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsora 8. évadának utolsó vendégeként, mielőtt az adás nyári szünetre menne. A néhány nap múlva 73. születésnapját ünneplő színész elmondta, éppen annyi idős most, mint a Szomszédok „nagy öregjei”, amikor a sorozat elindult a nyolcvanas években.
Mi, színészek, nem megyünk nyugdíjba, ezt a fogalmat nem ismerjük. Hiszen ameddig ott vagyunk a deszkán, ameddig létezünk, addig akarunk játszani. Nagyon kevés színész az, aki abbahagyta és utána rövid úton nem ment el
– mondta, majd hozzátette, nagyon jó esetben van még 15 jó éve.
Úgy döntöttem, hogy én most már a hátralévő időben nem vagyok hajlandó hülyeségekkel foglalkozni, például politikával, ami azért érdekelt engem a rendszerváltás környékén. Nagyon aktívan részt vettünk, mert éreztük, hogy nagyon nagy dolog történik. Aztán történt, ahogy történt, mindenkinek a maga módján, elégedett vagy elégedetlen, szereti vagy nem szereti a politikát. A politika mint műfaj, elég ocsmány dolog. Mindenki tudja, hogy mint műfaj, annak van egy olyan közlekedési rendszere, amit vagy megtanul az ember, vagy nem. Én erre energiát most már nem akarok fordítani.
Kiemelt kép: Elviszlek magammal