Kultúra

Dalí, Miró és Magritte is csak ránk vár a Magyar Nemzeti Galériában

Megnyílt a szürrealista mozgalmat bemutató nagyszabású kiállítás csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában, ahol csaknem 120 festményen, grafikán, szobron, fotón, filmen és dokumentumon keresztül ismerhetik meg az érdeklődők a mozgalom történetének egyik fordulópontját.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a megnyitón elmondta, A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című tárlat mások mellett Salvador Dalí, Joan Miró, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti munkáin keresztül mutatja be a szürrealizmus 1929-es fordulópontját. Ez az év meghatározó volt a szürrealista irányzat történetében, ekkor jelent meg Dalí a mozgalomban és ekkor született meg Dalí és Luis Bunuel Andalúziai kutya című közös filmje, a szürrealista mozgóképművészet első remekműve.

Didier Ottinger, a párizsi Pompidou Központ igazgatóhelyettese és a kiállítás kurátora elmondta, hogy a szürrealizmus az egyetlen olyan művészeti mozgalom, amely az egész világon elterjedt, és amely összeköti a magas kultúrát a tömegkultúrával. A 20. század elején szürrealista mozgalmak alakultak Japánban, és számtalan művész érkezett Párizsba, köztük magyarok is, mint a kiállításon is helyet kapó Brassai és André Kertész, hogy megismerkedjenek a művészeti mozgalom célkitűzéseivel. A kiállítás anyagából kiemelte a metafizikus festő, Giorgio de Chirico alkotásait, amelyek a szürrealizmus előzményének tekinthetők.

Ottinger emellett kiemelte Francis Picabia festményét is, mely a szürrealizmus előzményéhez, a dadaizmushoz kapcsolódik. Az 1916-ban Zürichben indult dadaista mozgalomnak olyan művészek voltak a tagjai, akik felszólaltak az első világháború mészárlása ellen és egyúttal megkérdőjelezték a korrupt társadalom modelljét – mondta, rámutatva, hogy a szürrealisták már a lelket, az egyént és az egyéni alkotást helyezték programjuk középpontjába.

A párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett kiállítás október 20-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában.

(MTI)

Kiemelt kép: Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik