Kultúra

Delhusa Gjon újabb plágiumbotrányba keveredett

Plágiummal vádolják Delhusa Gjont Rába parti lány című dala miatt, mely erőteljesen hasonlít Alvaro Soler 2016 áprilisiában megjelent dalára, a Sofiára. A Bors megkereste Delhusa Gjont, aki elmondta, hogy engedélyt kértek a szerzőktől a szám feldolgozására, így nincs min meglepődni a hasonlóság miatt. A zenész még klipet is forgatott hozzá, de elmondása szerint annak elkészülte után derült ki, hogy mégsem kapták meg az engedélyt.

Ekkor jött az ötlet, hogy nem titkolt szándékkal írjunk egy hasonló dalt. A nótát megmutattuk Pásztor Lászlónak és Bródy Jánosnak, a szakvéleményük szerint nem plágium

– mondta a zenész, aki szerint amúgy sem várható el, hogy azonos zenei stílusú dalok között ne legyenek hasonlóságok.

Zenészként impulzusok érnek, talán fel sem tűnik, hogy egy idegen földrészen hallott dallam a fejemben marad, és később mint saját gondolat születik meg. Ez visszafelé is igaz, hallottam már saját dallamomat Amerikában egy kis bárban. Az életem során 500–600 dalt írtam, nem rendít meg, hogy a Nika se perimeno után most a Rába parti lányt is megtalálják. Ez a nóta ráadásul szándékoltan hasonlít az eredetire.

Delhusa Gjont nem először vádolják plagizálással. Nemrég 1979-es Nika se perimeno című dala kapcsán írta meg a Bors, hogy erős hasonlsóságot mutat egy hat évvel korábban megjelent görög dalra, a Ma­nolisz Mitsziasz által énekelt Me lene Giorgóra. Hogy még pikánsabb legyen az ügy, Delhusa Gjon még februárban vádolta meg Pápai Jocit azzal, hogy az énekes eurovíziós dala elég koppintás szagú, mivel az is az apáról szól.

Kiemelt kép: 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik