Kultúra

Michael Jackson emlékén nem ejthet foltot a szexuális erőszak vádja a húga szerint

Janet Jackson bátyja, Michael Jackson halálának tizedik évfordulóján adott (Jackson 2009. június 25-én halt meg) interjút a Sunday Times-nak, amiben bár próbálta kerülni az HBO dokumentumfilmjét, azért egy két mondattal utalt a témára. Szerinte Jackson ma is egy legenda.

Az öröksége megmarad. Imádom látni, ahogy a gyerekek versengeni próbálnak vele, és a felnőttek még mindig hallgatják a zenéjét. Ezzel csak azt mondom, hogy milyen hatással van a családunk a világra. Remélem, nem tűnök arrogánsnak, de így van. Ezt Istennek köszönhetjük, és hálás vagyok érte.

Mindeközben azért Janet Jackson is tiltakozott az HBO Leaving Neverland című doksija ellen, amiben két, már felnőtt férfi mesélt arról elég részletesen, hogyan zaklatta őket a poplegenda, és hogyan erőszakolta meg a kiskorúakat. Wade Robson és James Safechuck Jackson mellett nőttek fel, és korábban egyáltalán nem álltak készen arra, hogy a legjobb barátjuk, illetve példaképük ellen valljanak.

Pornó és cukor: ezt adta Michael Jackson a gyerekeknek
Az HBO egy megrázó dokumentumfilmben meséli el, hogy a világ leghíresebb korabeli előadója, hogyan gyűjtötte maga köré a fiúkat, és senkinek nem tűnt fel, mi zajlik a zárt ajtók mögött.

Miután kijött a Leaving Neverland, Janet Jackson például visszamondott egy fellépést az HBO miatt, a család pedig beperelte a forgalmazót, hogy a készítőket a megszólalókkal együtt csak az anyagi haszon motiválta. Az ügynek még messze nincs vége, de a bíróság egyelőre az HBO-nak adott igazat.

Kiemelt kép: HBO

(NME)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.