Kultúra

Tüdőrák okozta Horváth Ádám halálát

Szerdán írtuk meg, hogy 89 éves korában elhunyt Horváth Ádám, Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, a Szomszédok rendezője. Felesége, Csűrös Karola a Blikknek elmondta, hogy Horváth évek óta egészségügyi problémákkal küzdött, tüdőrákja volt.

Ádám a Kék Golyó utcai Országos Onkológiai Intézetben hunyt el. Tüdőrákja volt, agyi áttéttel, amely miatt már hallucinált is. Az utóbbi időben már sokszor nem tudta, mi a valóság és mi a képzelet. Fájdalmas és megterhelő volt ez neki is, aki átélte, és nekem is, hogy tétlenül kellett néznem, ami vele történik. Csak nézni is rémes volt…Az elmúlt években öt kórházban műtötték, kezelték, fektették, nem volt könnyű. Csak rövid időkre engedték haza, ahogy nem sokkal a halála előtt is. Azonban annyira rosszul lett, hogy vissza kellett vinni. Igazából a végén már altatták őt, így az utolsó napokban már nem is tudtunk egymástól elbúcsúzni, de megtettük azt korábban…

– mondta a színésznő.

Csűrös a Győri Kisfaludy Színházban ismerte meg Horváth Ádámot, aki akkor még nős volt. A színésznő néhány évvel később Budapesten újra találkozott a már elvált rendezővel, akivel 1966-ban összeházasodtak.

Kiemelt kép: Zih Zsolt//MTVA Fotóarchívum/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik