Ha mértékegységekről beszélünk, nekünk, magyaroknak értelemszerűen a tíz hatványain alapuló, metrikus SI-alapegységek jutnak eszünkbe: a méter, a kilogramm, a másodperc és társai, az angolszász (imperial) rendszertől pedig épp úgy idegenkedünk, mintha élő tücsköket kellene ennünk.
Pedig a fonttól (0,45 kg), az unciától (28,35 g), a lábtól (30,48 cm), a mérföldtől (1,6 km), a yardtól (91,44 cm) vagy épp az inchtől (2,54 cm) némi odafigyelés mellett – és egy zsebben lévő számológép birtokában – egyetlen nyaralás során sem kell tartanunk.
Más kérdés persze, ha a számok létfontosságúak, a különböző rendszert használó kutatók pedig figyelmetlenségből, vagy épp feledékenységből elfelejtik pontosan megadni, melyik mértékegységben is közölték a szükséges adatokat. Ennek fényében nem meglepő, hogy igenis megesnek olyan esetek, mikor ezek az aprónak tűnő hiányok komoly anyagi, vagy épp emberi áldozatokat követelnek.
A Paleofuture szerzője most ezeket gyűjtötte össze, közülük pedig kiemeljük a három legfurcsábbat.
A NASA marskutató programjának 1998 karácsonya előtt röviddel elindított űrszondája, a 125 millió dollárból épített Mars Climate Orbiter célja a bolygó körüli pályára állás után a feltérképezés, valamint a légkör vizsgálata lett volna, az azonban sosem érte el a célját:
Az apró, de költséges malőr okát a NASA vizsgálata hamar felderítette: egy, a szondán futó szoftver
Jóval kisebb kárt okozott ennél a Los Angeles Zoo, akik 2001-ben a kaliforniai Moorpark College-nek ajándékozott egy nyolc éves kor felé közelítő galápagosi óriásteknőst.
Clarence az emberek közt már hajlottnak számító kora ellenére bebizonyította, hogy igenis ő a legkeményebb újonc a városban, köszönhetően annak az apró kis gikszernek, hogy a főiskolai állatkert a teknős súlyát firtató kérdésére Los Angelesből csak annyit válaszoltak:
kétszázötven.
A Moorpark – tekintve, hogy az Egyesült Államokban az angolszász rendszert használják – úgy gondolta, hogy ez biztosan egy fontban megadott érték, így építettek is egy otthont az alig több mint száztíz kilósnak hitt páncélosnak.
Volt azonban egy kis probléma, hiszen a los angelesi levélíró 250 kilóra gondolt, így nem meglepő, hogy Clarence nem maradt sokáig az alulméretezett helyén:
Öröm az ürömben, hogy a teknősök kimondottan ritkán szoktak bárkit is lefutni, így néhány komótos lépés után az öregúr meg is állt pihenni. A gondozók ott találtak rá, majd haladéktalanul építettek neki egy nagyobb élőteret, ezúttal azonban már cementbe ágyazva a kerítést.
Az azóta helyi hírességnek számító, kaktuszokat előszeretettel rágcsáló Clarence két hét múlva már a 96. születésnapját fogja ünnepelni, és továbbra is kitörő egészségnek örvend.
A fenti esetek egyike sem sodort azonban veszélybe emberéleteket, ellentétben az Air Canada Ottawából Edmontonba tartó járatával: a zászlaján vörös juharlevelet viselő Kanada a hetvenes évek végén állt át a metrikus rendszerre, a váltás azonban egyáltalán nem ment zökkenőmentesen, nyomait pedig évekkel később is éreztette: 1983. július 29-én a 143-as számú légi járatból ugyanis az útja közepén, 12 ezer méteres magasságban egyszerűen elfogyott az üzemanyag, köszönhetően annak, hogy annak
A gépnek a Winnipeg-tó partján lévő, alig több mint kétezer fős Gimli mellett, egy korábban már felszámolt katonai légibázison kellett kényszerleszállást végrehajtania, mégpedig nem akármilyen körülmények között: egy motorhiba miatt
A hatvankilenc utas végül apró sérülésekkel úszta meg a kalandot, amit persze jó eséllyel azóta is emlegetnek. A gépet később helyreállították, sőt, repülések ezreit teljesítette hiba nélkül.
2008-ban, az incidens után közel huszonöt évvel nyugdíjazták, majd 2013-ban megpróbálták aukcióra bocsátani, de a licitek alig 90 millió forintnyi kanadai dollárnál nem kúsztak feljebb, messze a minimális eladási ár alatt maradva, így a Boeing 767 nem cserélt gazdát.
A következő évben végül megpecsételődött a sorsa: teljesen szétbontották, bár üzemanyagtartályának egy részéből bőröndcímkék készültek, melyeket aztán szuvenírként pillanatok alatt elkapkodtak.
