Kultúra

Vámos Miklós: Önmagamat neveltem fel

Én szegénységből jöttem, a szó megszokott és elvont értelmében is szegénynek születtem. Apám jó partinak számított Pécsen. A háború azonban megváltoztatta őt, kiölte az érzelmeit, mivel a családját kiirtották Auschwitzban. Anyám pedig mániás depressziótól szenvedett. Gyerekként nem tudtam, hogy van ilyen, csak azt láttam, hogy hol sír, hol nevet, és ez nem adott biztonságérzetet. Ma már tudom, ez ugyanolyan betegség, mint a bárányhimlő, de akkoriban nem tudtuk hova tenni.

– nyilatkozta Vámos Miklós a Story magazinnak. A 69 éves írót, akinek, elmondása szerint, saját magát kellett felnevelnie, még most is erősen foglalkoztatja a gyerekkora.

Önmagamat neveltem fel, a szüleim magukkal voltak elfoglalva. Az a tudat adott erőt, hogy író leszek

– mondta Vámos, aki szerint az írásra született.

Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik