Egyedül akkor folyt az árulózás, amikor otthagytam a Beatricét. Aztán egyszer összetalálkoztunk Feróval, egymás nyakába borultunk, és minden rendben volt
– mondja Gidófalvy Attila, akivel a HOT! magazinban olvasható interjú. A zenész érettségi után a Honvéd Művészegyüttes tagja lett, később játszott a Deák Big Bandben, a Continentalban, a Teátrumban, 1978-tól a Beatricében, Nagy Feró hívására, majd innen ment át a Karthagóba.
Édesapám mindig azt mondta, hogy egyszer élünk, de akkor nagyon
– mondta a zenész, aki nem tagadja, „volt egy piálós korszaka”.
Szombathelyen játszottam, Boglárka, a feleségem meg a gyerek Pesten maradt. Hónapokig hajigáltam magam mögé a féldecis vodkásüvegeket, amíg Berger Pisti le nem állított.
Gidófalvy, aki néhány évvel ezelőtt nagyon beteg volt, azt mondja, már jól van és nem is szeretne a betegségekkel foglalkozni, mert szerinte az csak bevonzza a bajt.
Boldog vagyok a zenében, a családommal, a csodás feleségemmel, a csodás két gyerekemmel[…]A mában, a mának, a holnapnak élek: hatvanhét éves szeretnék lenni augusztus 21-én.
Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI