A film dramaturgiájába nem illeszkedő, egyértelmű aktuálpolitikai állásfoglalások összeegyeztethetetlenek a Magyar Média Mecenatúra Program céljával és működésével.
A Népszava szerint ezzel indokolta a Médiatanács Takács Mária rendezőnek, miért nem kapja meg a már megítélt támogatást a filmjére, amit Bolba Mária evangélikus lelkészről készített.
A bírálóbizottság szerint a film pénzügyi bizonylatai ugyan rendben voltak, de a kész film „jelentősen eltér” a pályázó által benyújtott koncepciótól, így a filmkészítők szerződésszegést követtek el, ezért a megítélt 5,4 milliós támogatás 20 százalékát visszatartják.
A Népszavának Takács Mária rendező azt mondta, nem szegett szerződést, teljesítette, amit pályázatában vállalt, egyetlen kockát sem vág ki az országjárásra induló filmből. A Médiatanács nehéz anyagi helyzetbe hozta az alkotókat, ezért gyűjtést indítanak A Mandák Ház lelkésze Facebook-oldalán, hogy közösségi adakozásból teremtsék elő az elvont több mint 1 millió forintot.
Kiemelt kép: Civil Művek Közművelődési Egyesület