Kultúra

Az egyik legismertebb amerikai műsorvezetőt szexuálisan zaklatta a mostohaapja

Ellen DeGeneres nyíltan beszélt erről egy Netflixes interjúban.

Ellen DeGeneres David Letterman vendége volt a My Next Guest Needs No Introduction című portréműsorában. Itt kezdett mesélt arról, hogy mostohaapja tinédzserkorában bántalmazta. Az egész azután kezdődött, hogy DeGeneres anyját mellrákkal diagnosztizálták. A férfi azt mondta, mikor kettesben maradtak, hogy meg kell vizsgálnia a melleit, nincs-e benne csomó. Majd meggyőzte arról, hogy ezt a vizsgálatot újra és újra el kell végeznie. DeGeneres 2005-ben beszélt először nyilvánosan a traumatikus emlékről, de Letterman műsorában még részletesebben mesélt róla.

Igazán borzasztó történet, és csak azért megyek bele a részletekbe, mert azt akarom, hogy más lányok, ne engedjék, hogy bárki ezt megtegye velük

– mondta a CNN szemléje szerint a műsorvezető, aki a mai napig dühös magára, mert képtelen volt ellenállni és kiállni magáért 15-16 éves korában. Évekig nem is merte elmondani anyjának, mi történt.

„Nem szabadott volna anyámat védenem. Magamat kellett volna védenem, de pár évig nem mondtam el neki, aztán, amikor mégis, nem hitt nekem. Még 18 évig maradt a férfivel, végül azért hagyta el, mert túl sokszor változtatta meg a történetét” – mondta DeGeneres, akit nagyon dühít, mikor azt látja, hogy nem hisznek a csendet megtörő áldozatoknak.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik