Kultúra

Ománi női szerző kapta a Man Booker-díjat

Jokha al-Harthi ománi írónő nyerte el Celestial Bodies című regényéért a tekintélyes Nemzetközi Man Booker-díjat. Az írónő könyve az első arab nyelven írt regény, amely elnyerte az elismerést, Jokha al-Harthi pedig az első ománi női szerző, akinek művét angolra fordították. A külföldi szerzők angolul megjelent műveinek elismerésére alapított legrangosabb brit irodalmi díj 50 ezer fontos (18,6 millió forintos) fődíját egyenlően elosztva a győztes mű szerzője és fordítója, az angol Marilyn Booth kapja.

A Celestial Bodies három lánytestvér történetét meséli el a rabszolgatartó múlttal és a modern társadalmi problémákkal küzdő sivatagi országban. A zsűrizést vezető Bettany Hughes történész úgy vélte, hogy a költői regény meghódítja az olvasók szívét és az elméjét is.

A regény érzékeny témát, egyfajta tabut feszeget. Azt gondolom, hogy az irodalom a legjobb fórum, hogy kibeszéljük az érzékeny kérdéseket. A rabszolgaság nemcsak Ománt érinti, hanem az emberiség történelmének a része

– mondta Jokha al-Harthi a díjátadási ünnepségen Londonban, aki győzelmét úgy értékelte, hogy azzal ablak nyílt az arab nyelvű irodalomra.

A kötet négy másik döntőbe jutott alkotást utasított maga mögé, Annie Ernaux francia író The Years (Les années) című könyvét Alison L. Strayer fordításában, Marion Poschmann német író The Pine Islands (Die Kiefernn-inseln) című alkotását Jen Calleja fordításában, a kolumbiai Juan Gabriel Vásquez The Shape Of The Ruins (La forma de las ruinas) című könyvét, Anne McLean fordításában, a chilei Alia Trabucco Zerán The Remainder (La Resta) című kötetét Sophie Hughes fordításában és a tavalyi nyertes, Olga Tokarczuk a Drive Your Plow Over The Bones Of The Dead című  regényét új fordítója, Antonia Lloyd-Jones tolmácsolásában. Tokarczuk tavaly a díjat Flights (Bieguni) című regényéért nyerte el, amelyet Jennifer Croft fordított.

Az idei év volt az utolsó, amikor a Man Group befektetési tanácsadó és alapkezelő csoport szponzorálta a díjat, a Booker-díjat gondozó alapítvány februárban jelentette be, hogy 18 év után a kaliforniai székhelyű Crankstart jótékonysági alapítvány lesz az új főszponzor. A díj elnevezése is megváltozik: Nemzetközi Booker-díjnak fogják hívni.

(MTI)

Kiemelt kép:  Peter Summers/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik