Kultúra filéző
Delicious hamburgers on wooden background

A világ egyik legjobbja a magyar Bamba Marha Burger Bár

Magyar hambi a világ burgertérképén, yeehaw!
Korábban a témában:

Pár hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy két magyar burgerezőt is Európa legjobbjai közé válogatott a Big Seven Travel utazási portál. Akkor a Tuning a 42.,a  Bamba Marha Burger Bár pedig 5. lett, ami önmagában is elég menő, azonban most ugyanez a portál kihozta a globális toplistáját. A Bamba Marha, bizony, ezen is ott szerepel a legjobbak között, az előkelő 13. helyen, egyedüli magyar burgerezőként úgy, hogy ennyire jó helyezést korábban egyetlen burgerbárnak sem sikerült elérnie.

A lista az egyes kontinensek általuk elkészített listáján alapszik, az értékelést több, mint 5 hónapig készítették, 50+ ország részvételével így az értékelési elvek is megegyeztek a korábbiakkal: a tesztelők minden országból válogattak résztvevőket, és a végső eredmény megszületésében igen nagy része volt a magazin 1,5 milliós olvasótáborának és kiválasztott gasztro-szakértőknek is. A lista kialakításánál figyelembe vették az online értékeléseket, a megjelenéseket és a releváns blogok véleményét is. A teljes lista itt található, akinek kedve támadna egy kis burger-körutazáshoz.

Kiemelt kép: iStockphoto

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.