Kultúra

Puzsér azt ajánlja Majkának, hogy ne háborogjon, inkább érje be a pénzzel és az ország imádatával

A Blikk szemlézte Puzsér Róbert véleménycikkét, amiben kifejtette, mit gondol a Fonogram körüli botrányról. Nem is olyan régen Majka Facebookon írta ki magából, hogy milyen mélyen érinti, hogy az idei két jelölését nem tudta díjra váltani. A rapper úgy fogalmazott, hogy

egy olyan országban élek, ahol a teljesítmény totális ignorálása alap, ha nincs melle megfelelő szimpátia, bratyizás vagy oltári nagy seggnyalás.

A közös kategóriákat egyébként Krúbi és az AK26 nyerte, és még ment is az üzengetés egy ideig a MAHASZ elnöke, Szűts László és Majka között.

Okkal dühöng-e Majka, amiért nem játsszák a rádiók?
Majka időről időre kérdőre vonja a rádiókat amiatt, hogy hanyagolják, most pedig a Fonogramot nem érti. És legalább olyan meglepő, hogy a rapper nem nyert egyetlen díjat sem, minthogy az AK26 nyert kapott elismerést.

Kis fáziskéséssel Puzsér szintén elmondta a véleményét (a teljes cikket itt, a Magyar Hang oldalán olvashatjuk), hogy ha valami fölösleges, akkor az Majka kiborulása. Gratulált Krúbinak, hiteles underground-arcnak nevezte, és inkább az eddig learatott babérok megélésére biztatta a rappert. „Íme egy minden téren sikeres ember, aki annyira önhitt és kisstílű, hogy képtelen megemészteni, ha nem ő kap egy díjat. Vagy lehet, hogy inkább arról szól ez a médiakampány, hogy Majka, akit a magyar nép a pénzében és a szeretetében fürdet, s aki mindig is mindent magának akart, ezúttal a meg nem értett, elnyomott, kallódó géniusz szerepére jelentkezik be?” – és hozzátette, hogy Majka hiphopja nem összetévesztendő például Funktasztikussal, és inkább élvezze azt, amit eddig lerakott az asztalra.  „Legjobb lenne, ha Majka végre beérné a pénzzel, a pillanattal meg az ország imádatával, mert hiába toporzékol, a halhatatlanság nem az a filléres szerető, amihez hozzászokott”– tette hozzá.

Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik