Kultúra

Meryl Streep addig megy az új sorozatában, amíg ki nem deríti, hogy halt meg a fia

A Hatalmas is hazugságok minisorozatnak indult, és egyáltalán nem kiáltott a folytatásért. Az HBO Liane Moriarty azonos című regénye alapján forgatta le az első hét részt 2017-ben, és már az is nagy dolog volt, hogy ennyi A-kategóriás színésznőt meg tudtak szerezni. A történet egyértelmű lezárást kapott, de akkora hullámokat csapott a Hatalmas kis hazugságok, hogy a kemény anyák kénytelen voltak visszatérni. Az HBO ráadásul emelte a tétet, és nemcsak Nicole Kidman, Reese Witherspoon és Shailene Woodley időbeosztását egyeztette össze, hanem elhozták Meryl Streepet is, hogy kinyomozza, ki a felelős a fia haláláért.

Nicole Kidman élete egyik legnehezebb szerepét játszotta el tökéletesen
A Hatalmas kis hazugságok című sorozat az HBO egyik meglepetése. Egyet kívánunk, bárcsak ne tudnánk miről szól, hogy újra lehessen nézni. Kritika.

Valószínűleg akit érdekel a Hatalmas kis hazugságok már nagyon várt előzetese, annak nem lesz meglepetés, ha leírjuk, mi várható a második évadban. Eddig egy gyilkosság nyomozását követhettük végig, miközben minden nő hátterét megismerhettük. Ott van az elvált, kissé túlmozgásos  Madeline Martha Mackenzie (Reese Witherspoon), az eddig elnyomott Celeste Wright (Nicole Kidman) és a csapat legújabb tagja, Jane Chapman (Shailene Woodley). Kidman óriásit játszott, hatásosan mutatta be, milyen az, amikor valaki retteg az agresszív férjétől. Perry Wright (Alexander Skarsgård) volt a hunyó, és az áldozat. Elégtételt kapott mindenki. Az újabb részekben pedig bejön a képbe Wright anyja, Mary Louise Wright (Meryl Streep), aki nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot A sorozatot június 9-én mutatják be.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik