Nemrég azt nyilatkozta, hogy új filmje, a Mi az Amerikai Egyesült Államokról szól. A hivatalos marketingkampány viszont inkább arra épít, hogy mindenkinek van egy jó és egy gonosz oldala. A film plakátja is ezt erősíti.
A doppelgänger témát mindig hátborzongatónak találtam. Amikor elkezdtem beleásni magam a témába, először magamban kerestem az okokat, hogy miért tartok tőle ennyire, közben a mitológiában rábukkantam, hogy a hasonmások tulajdonképpen az elnyomott énünk árnyékalakjai. Ahogy elkezdtem feldolgozni a témakört, megpróbáltam az egészet tágabban értelmezni – ránk, mint társadalomra vonatkoztatni és egy allegorikus filmet készíteni az Egyesült Államokról. Arról, ahogyan másoktól félünk. Ebben az értelmezésben mindannyian saját magunk ellenségei vagyunk. A filmnek viszont több jelentésrétege megmaradt, nagyon sokféleképpen értelmezhető.
Más országokra mennyire lehet érvényes ez a gondolatiság?
Azért is gondolom, hogy ez a film egy Rorschach-teszt, mert mindenki mást olvas ki belőle, hisz mindenki mást ért azon a szón, hogy „mi”, és egy másik „mi”-nek a része. A késztetés, hogy megvédd a saját törzsedet, akár a kívülállók emberi mivoltának rovására – emberi tulajdonság. A képi világgal és a csapatommal én egy „amerikai mi”-t akartam felfedezni. A Hands Across America, az egész Michael Jackson-botrány és mai valóságunkban különösen elborzaszt az a megosztottság, ami a mostani Amerikát jellemzi. De nem szeretném ezzel azt mondani, hogy a filmnek ez az egy értelmezési tartománya van, mert még számomra is rengeteg interpretációja lehet.
Ha Amerikára vetítem az értelmezést, akkor erős társadalomkritikát érzek a filmben, ami nem mentes a politikai áthallásoktól.
A Minek egyértelműen van politikai felhangja, de azt gondolom, hogy inkább az általános emberi után kutatok a filmben. Az is igaz, hogy amiket felderítettem az emberi természet működéséről, nagyon releváns a mostani politikában. Mi magunk, emberek, társadalmi csoportokba szerveződve a valaha létező legrosszabb szörnyek vagyunk. Íróként az a feladatom, hogy rámutassak erre – azt hiszem, így tudnám legjobban leírni a küldetésemet. Ugyanakkor képesek vagyunk elképesztően csodálatos dolgokra is. Ez az a kettősség mozgatja a filmet is.
Milyen közönséget, milyen társadalmi csoportokat céloz meg leginkább ez a film a horrorrajongók mellett?
Talán a legfontosabb, hogy ez a történet – amit feketékkel készítettem el – képes legyen mindenféle közönséget maga mögé állítani. Számomra ez a mércéje egy szakmailag jól megcsinált filmnek. A kitűnően felépített történetekben mindig van egy szereplő, aki elnyeri a nézők együttérzését, akivel azonosulni tudunk. Íróként az a legnagyobb kihívás, hogy ki kell tágítanod a film lehetséges értelmezéseinek határait, empátiával kell írnod, majd rendezőként meg kell találnod hozzá a legtökéletesebb színészeket. Ez minden nagyszerű filmre ugyanúgy érvényes. Emellett persze kiemelkedő sikernek tartom azt a teljesítményt, amit egy csoport nagyon tehetséges afrikai-amerikai rendező – magamat is beleértve – véghez vitt az elmúlt pár évben. Szerintem ez a filmszakma financiális oldala felé is üzenet, hogy van értelme nagyobb pénzeket befektetni a filmjeinkbe.
Kiemelte a jó casting jelentőségét. A 12 év rabszolgaságért Oscar-díjat kapott Lupita Nyong’o játszja a történet főszerepét, Lupitának ez tulajdonképpen jutalomjáték. Az első pillanattól kezdve őt szánta erre a karakterre?
Lupita egyedülálló és megismételhetetlen. És mi mindannyian tudjuk ezt. Lupitából egyetlen egy létezik a világon.
Azaz ebben a filmben inkább kettő…
Ez igaz! Éppen ezért! Tudtam, hogy nagyon természetellenes lesz ezt az ikonikus színésznőt két különböző karakterben látni ugyanabban a filmben. És egészen egyedülálló, ahogy képes volt elkötelezni magát két szerepben. Akárcsak az, ahogy érzelmileg megközelítette ezt a munkát. Nem volt nehéz felismerni, hogy működni fog együtt a kettő: az ikonikus színésznő és a szerep(ek).
Mi az ön sötét oldala?
Filmkészítőként provokatív vagyok. Élvezetet találok abban, amikor sikerül a nézőimet számukra kényelmetlen helyzetbe hoznom és kibillentenem őket a komfortzónájukból. A jó oldalam is kicsit ehhez kapcsolódik, mert mélyen hiszek abban, hogy ott, ahová a nézőimet lököm, a saját empátiájukkak szembesülhetnek. Ennél a filmnél is azért működik a sokkolás, mert végül arra ébreszti rá őket, ami jó bennük. A forgatás alatt folyamatosan kényszeríteni kellett magamat, hogy ne fedjem fel a saját démonjaimat.
És emberként?
Kiváltságok közt nőttem fel. Nem voltunk gazdagok, de a felső-középosztályhoz tartoztunk. New York-i voltam, amerikai, akinek lehetősége volt jó iskolákban tanulni. A világ igazságtalanságát épp ebben látom: ami megadatott nekem, sok más ember életében hiányzik, és úgy gondolom, hogy ezáltal akaratlanul én is a gonosz oldal része leszek. Alkotóként ezért ezekkel különös kapcsolatom van ezekkel az emberekkel. Mert hiába nem tehetek róla, hogy az a másik nálam hátrányosabb helyzetben van, ez nem mentesít a felelősségtől, hogy a tudásom szerint segítsek és empátiával forduljak feléjük.
Mi az, amitől horrorfilmes rendezőként fél vagy irtózik?
A csótányoktól. Ahogy mozdulatlanok a sötétben és ahogy napfény éri őket, elképesztő sebességgel rohannak el. És a víztől éjszaka. A sötét víz ténye elborzaszt, az hogy nem lehet látni mi vesz körül. Ezt használtam a filmben is. Azt gondolom, hogy mind a két félelem elég univerzális: az kelt bennünk félelmet, amit nem ismerünk. Attól félünk, amit nem értünk. Ha 9/11-re gondolunk és a terrorcselekményekre… az egyik legfélelmetesebb felismerés számomra, hogy bármikor megtörténhet. Hogy ott ültem a gyorsétteremben New Yorkban és 100 lépésre tőlem valaki egy egészen más valóságot élt meg…
Említette Michael Jacksont, aki ebből a szempontból nem igazán lehet példakép, mert visszaélt azzal, hogy módja volt felkarolni nála hátrányosabb helyzetben lévő embereket, gyerekeket. Kihasználta a rajongásukat és a naivitásukat. Persze az ő története is jóval összetettebb ennél. Említette, hogy az ő botrányokkal teli életéből is merített az Us forgatásakor. Hogyan inspirálta önt Michael Jackson élete? Milyen véleménye van a nemrég kijött dokumentumfilmről?
Michael Jackson nagyon nagy hatással van rám, mert gyerekként elképesztő, hogy mennyire csak a pozitív dolgok áradtak felém felőle, aztán kijött a Thriller klip, ami elborzasztott. És most az életének egész kettőssége. Sajnos túl elfoglalt voltam eddig, hogy megnézzem a dokumentumfilmet.
A másik inspiráció az 1986-os nagyszabású amerikai jótékonysági kampány a Hands Across America, amikor több, mint 63 millió civil fogta meg egymás kezét, hogy hosszú láncot képezve szimbolikusan az egész USÁ-t körbefogják, majd 10 dollárt adakoztak, hogy a szegénység és a hajléktalanság helyzetén javítsanak. Ez az az Amerika, amire ön vágyik?
1986-ban gyerek voltam, az volt az idő mindannyiunk számára. Egyfajta naiv pozitivizmus lengte körbe az országot, az „amerikai remény” ötlete (American hope). Az volt az üzenete, hogyha egymás kezét fogjuk, dacolunk az „éhséggel”. Ami félelmetes ebben a számomra, hogy ez inkább arra eszköz, hogy tápláljuk az „éhségünket”, és hogy elhitessük magunkkal, hogy ez minden, amit tehetünk. Nem, nem erre vágyom.
A Miben erős szimbólumok is feltűnnek, mint az olló és a nyúl.
A nyúl esetében elsősorban maga a Húsvét ünnepe és a húsvéti áldozat motívuma inspirált. A film egy messiás felemelkedéseként is értelmezhető. A nyúlhoz egyébként gazdag szimbolika kapcsolható, az angolban még kifejezés is van ezzel kapcsolatban például, ahogy valaki visszahúzódik a nyúlüregbe. Másrészt vizuálisan az állat füle egy szimmetrikus objektum, egymás tükörképei. Izgalmasnak találtam, ahogyan két entitás egymáshoz kapcsolódik, számomra ez is kettősséget jelképezi és ugyanakkor hátborzongatónak is találom! Ugyanez a helyzet az ollóval, ahogy a két szára ketté nyílik. Ugyanabból a tárgyból két egyforma tárgy lesz és az olló emellett még éles is.
A film zenéje is különleges. Olyan dalok szerepelnek benne, amiknek nem lehet érteni a szövegét. Milyen nyelven íródtak?
Kitalált nyelven. A dal egyszerre reményteljes és ijesztő, mert a nyelv miatt azt érzed, hogy valami nincs rendben vele. Szerintem egy horrorfilmnél nagyon fontos, hogy olyan legyen a hangi hatás, amit még azelőtt nem hallottunk.
Megjelenik egy vígjátéki vonal is a filmben. Erre miért volt szükség dramaturgiailag?
Van néhány oka. A nézőimet folyamatos izgalmi helyzetben, stresszben tartom és úgy gondolom, hogy ha időnkét lehetőséget adok arra, hogy fellélegezhessenek, akkor jobban fogják élvezni, amit látnak. A másik oka az, hogy reálisan akarom ábrázolni az életet és a szereplőimet, mert számomra – és szerintem sokak számára – nem működik egy horrorfilm, ha a karakter nem a való világunkban létezik. Márpedig a való világ része a humor is.
Nevezték már önt az új Steven Spielbergnek is. A legendás rendező legutóbb azzal került a figyelem központjába, hogy a Netflix előretörése miatt javasolta, hogy csak mozifilmek kaphassanak Oscar-díjat. Hogyan kommentálná ezeket?
Nagy rajongója vagyok Steven Spielberg munkáinak. Ő az egyik oka, hogy most azt csinálom, amit. Szoktunk beszélgetni. Beszélgettünk például elismerésekről, díjakról. Az én álláspontom az, hogy én már megkaptam a magamét.
Magyarországon a film korhatáros, tizenhat év alatt nem ajánlják a fiataloknak. Ön viszont gyerekszereplőkkel dolgozik.
Tehát nem is értek egyet magammal!
Egy kicsit be tudna avatni bennünket a forgatás pszichológiai hátterébe, hogy rendezőként hogyan próbálta megközelíteni ezt a kényes feladatot? Hogyan tudta megvédeni a gyerekeket az esetleges sérülésektől?
Nagyszerű kérdés, nagyon fontos számomra ez a dolog. Sokszor idegtépő volt számomra, hogyan vezetem át őket az ijesztő helyzeteken. Amikor a fiatal szereplőimmel találkoztam, az első dolog volt, amit megkérdeztem tőlük, hogy láttak-e már ijesztő filmeket, ismernek-e horrorfilmeket. Nem mondhatnám, hogy horrorrajongók, de úgy tűnt, hogy már be tudják fogadni az élményt. A legkisebbek, Shadi, Evin és Maddison egyből rávágták, hogy imádják a horrort… Egyébként én is ilyen gyerek voltam. Megkérdeztem, hogy melyik a kedvencük, és valamelyikük rögtön rávágta, hogy az Az. Én meg mondtam, hogy oké, szuper, legalább elkezdhetünk egy olyan nyelven beszélni, amiben kettéválasztjuk a fantáziát a valóságtól… Egyébként a színfalak között ennek a filmnek a forgatása közel sem volt olyan ijesztő, mint a végeredmény. Ha tényleg lett volna valami ilyesmi a forgatáson, akkor megálltam volna előtte, hogy pontosan végiggondoljam, hogy hogyan lehet a legkevésbé ártóan leforgatni. Nincs az a pénz, nincs az a film, ami miatt kitennék gyerekeket egy traumának.
Kiemelt kép: Tűnj el!/Universal Picters
