Kultúra
Watching tv and using remote control

7 milliárdot forinttal támogatja az állam a Televíziós Film Mecenatúrát

Decemberben írtunk róla, hogy megszavazták a tévéfilmek és sorozatok támogatására elkülönített pénzalapot, a Televíziós Film Mecenatúrát, melynek célja elsősorban a magyar történelmi produkciók megerősítése.

„A mecenatúrát a filmkollégium elnöke képviselheti, akit a médiatanács elnöke jelöl ki öt évre, míg tagjait miniszterek delegálják elismert szakemberek közül. Médiatanácsi tag egyaránt lehet a testület elnöke vagy tagja is. Az elnök az államtitkári illetmény 75 százalékára, míg a tagok annak 65 százalékára jogosultak” – írta akkor az MTI az új filmes alapról.

A hvg.hu most arról számolt be, hogy költségvetési bizottsági indítványként nemrég felkerült a parlament honlapjára a törvénytervezet, amely 2019-re összesen 7 milliárd forintot biztosítana a Mecenatúrának a központi költségvetésből.

A 7 milliárdból mindössze 130 millió forint lenne személyi kiadás (vagyis az öttagú Filmkollégium, a háromtagú Felügyelő Bizottság és az egyes bíráló bizottságok tagjainak fizetése), 25 millió menne el a járulékokra, 245 millió dologi kiadásokra (bérleti díj, szolgáltatási kiadások, propaganda, reklám stb.), 100 millió forint különböző beruházásokra, tárgyi eszközök beszerzésére, a filmalkotások támogatására pedig összesen 6,5 milliárdot oszthatnának szét.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73877896, Bas Eickhout, a zˆldek eurÛpai parlamenti kÈpviselıjÈnek sajtÛt·jÈkoztatÛja a Kossuth tÈren., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

„Komoly aggodalom van amiatt, hogy mire képes Orbán”

Az európai Zöldek csúcsjelöltje, Bas Eickhout rég kidobta volna a Néppártból Orbán Viktort, és Manfred Weberék rosszul járnak, hogy nem így tettek. Azt mondja, hogy a populisták és a zöldek nyerik a legnagyobbat az EP-választáson, ami miatt a brüsszeli politika új korszakára számít. Interjú.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.