Kultúra a világ egy fura hely

Gördeszkapark lett egy elhagyatott amerikai templomból

Az elmúlt években számos templom alakult otthonná, vagy költöztek falai közé más intézmények, a deszkásokra idáig azonban még senki sem gondolt.

Az elmúlt években egyre több templom alakult át otthonná, könyvesbolttá, vagy költöztek falai közé más intézmények, a testmozgásnak még egy hasonló épületben sem jutott hely.

Egészen mostanáig, hiszen néhány szerencsés amerikai fiatal a közterek, számukra létrehozott parkok és íves oldalú, üres kerti medencék mellett már a középnyugati St. Louisban álló Szent Liboriusz-templom falai közt is nyugodtan gyakorolhatja a legtöbbször nyaktörőnek tűnő ugrásokat.

Fotó: BirgitteSB

A százharminc évvel ezelőtt, 1889-ben felszentelt épületet egy, a XIX. század derekán megszületett, német bevándorlók alkotta közösség építtette, majd használta azt 1992-es bezárásáig. A díszek és a belső tér összes mozdítható eleme a következő évben egy aukción talált új gazdára.

A neogótikus elemekben gazdag, karcsú pilléreket rejtő épület 1975-ben városi, négy évvel később pedig országos védettséget kapott, így új tulajdonosának esélye sem volt a legkisebb átépítésekhez szükséges engedélyek megszerzésére. Mindez persze egyáltalán nem jelentette azt, hogy nem volt lehetősége új célt adni az éveken át elhagyatott épületnek, ez pedig egy jókora takarítást követően maximálisan sikerült is:

a festett ólomüveg-ablakokon átszűrődő színes fénysugarak ma már nem finoman faragott padokat, hanem rámpák és egyéb eszközök egész sorát világítják meg.

A magántulajdonban lévő, ma Sk8 Liborius nevet viselő épületet csak egy zárt közösség gördeszkával és BMX-szel érkező tagjai használhatják, kivételes alkalmakkor azonban bárki megtapasztalhatja, milyen érzés is egy száz éven át szentbeszédtől és egyházi énekektől visszhangzó térben gyakorolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik