Kultúra

Nálunk is látható lesz végre Schilling Árpád kivándorlásról szóló darabja

A REKAMIÉ (Szegedi Nemzeti Színház Regionális Kamaraszínházi Fesztiválja) fesztiválon lesz először látható Magyarországon Schillig Árpád Exit című előadása, írja az Index. A darabot Schilling egy romániai magyar, egy romániai román és egy szerbiai társulattal együttműködésben mutatta be 2017-ben Temesváron, de Magyarországra azóta sem hívták meg.

Az Exit egy rakás magyar, román és szerb „gazdasági bevándorlóról” szól, akik Londonba érkeznek. Itt aztán a tranzitzónába zárva derül ki, vajon mennyire is megy a békés együttélés.

Schilling darabja mellett Szegedre jön Újvidékről a POSZT-on díjat nyert, majd a Színházi Kritikusok Céhe által az évad legjobb előadásának választott, Danilo Kiš szövegéből készült Borisz Davidovics síremléke című előadás, valamint Zentáról, Marosvásárhelyről és Nagyváradról is érkeznek darabok.

A fesztivál kiemelt vendége Závada Pál lesz, akinek Az utolsó üzlet című darabja a szegedi színház idei ősbemutatója volt, és a rendezvényen is játszani fogják.

A REKAMIÉ fesztiválon határon túli magyar színházak magyar szerzők műveiből készült előadásait láthatja a közönség április 8-13-ig.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik