Kultúra

Mától később kezdődik a Barátok közt

Hosszabb lesz a Fókusz, az Éjjel-nappal Budapest pedig átkerül az RTLII-re.

Komoly változásokat jelentett be az RTL csoport a csatornái műsorrendjében. Mivel a február 18-án indult tavaszi műsorrendben a 21 óra utáni műsorsávjuk gyengén szerepelt – a Cápák között és a Gyertek át még tartotta magát, az Alvilág és a Toplista viszont olyan keveseket érdekelt, hogy a TV2 átvette a nézettségi vezetést 21 és 23 óra között -, így a csatorna változásokat eszközöl, hogy legalább a főműsoridő első felét biztosan nyerjék. E változások nyomán közel húsz perccel hosszabb lesz a Fókusz, ami miatt minden az utáni program később kezdődik majd – írja a SorozatWiki.

Az Éjjel-nappal Budapest már a tavaszi műsorrend bevezetésével átkerült a főcsatornáról az RTLII-re 21:35-ös kezdéssel, a helyén pedig naponta más műsorok futnak az RTL KLubon. Ezek a műsorok azonban nem szerepeltek túl erősen az első héten, míg a 21 óra előttiek szépen tartják magukat, így ezt az időszakot igyekszik kinyújtani a csoport az ötven percesre duzzasztott Fókusszal, amit így 19:35 helyett csak 19:55-kor követ a Drága örökösök, majd 21:00-tól a Barátok közt, ami eddig 20:35-kor kezdődött. Nem olyan nagy változás, viszont aki az Éjjel-nappal Budapestet és a Barátok köztöt is nézi – alighanem egész sokan – azok kissé pórul járhatnak, hiszen a Barátok közt épp csak véget ér, már indul is az Éjjel-nappal Budapest az RTLII-n, így minimális csúszáskor, vagy ha elfelejt időben csatornát váltani, az egyszeri rajongó lemaradhat pár percről az Éjjel-nappal Budapestből.

A változások nyomán nyilván csúszik az összes többi műsor is, az eddig 21:10-kor kezdődő showműsorok és sorozatok 21:25-re kerülnek, és a késő esti műsorok is ugyanígy csúsznak, így, aki a komolyabb témákkal foglalkozó közéleti műsorokra kíváncsi, annak jó sokáig fenn kell maradnia. A változások ugyanakkor a hétvégi műsorrendet nem érintik.

via Sorozatwiki, kiemelt kép: RTL

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik