Kultúra

Bár jobb a helyzet, még mindig a férfiak uralják a film világát

Kedden számoltunk be arról a BBC legújabb kutatásáról, mely szerint a tavalyi toplistás popzenei számok előadói között háromszor annyi férfi volt, mint nő. Ez azért nem olyan meglepő, ahogy az sem, hogy a filmek világát is jóval nagyobb arányban a férfiak uralják.

Januárban már írtunk arról, mennyire alulreprezentáltak még mindig a női rendezők Hollywoodban, most pedig ugyanitt elkészült az éves kutatás a vásznon szereplő férfiak és nők arányáról. A Wrap azt írja, a tanulmány a 100, 2018-ban legnagyobb bevételt hozó hollywoodi filmet vizsgálta meg, és – bár megdőlt a női főszereplővel rendelkező filmek arányának rekordja, a helyzet egyáltalán nem jó még mindig. Míg 2016-ban 29 százalék, 2017-ben pedig 24 százalék volt ez az arány, tavaly 31 százalékra nőtt.

Összehasonlításképp, a filmek több mint felében, 52 százalékában látunk férfi főszereplőt, míg 17 százalékban van férfi-nő páros a főszerepben.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az említett tavalyi filmek 35 százalékában lehetett látni legalább 10 beszélő női szereplőt, a beszélő filmszerepek 35 százaléka az, amit nőkre osztottak, vagyis körülbelül egy film egyharmadát beszélik végig.

Kiemelt kép: Warner Bros. Pictures/DC Entertainment

Ajánlott videó

Olvasói sztorik