Kultúra

A szexuális ragadozóként elítélt Bill Cosby Gandhihoz hasonlítja önmagát

Merthogy ő is politikai fogoly.

Nem igazán sikerült összeegyeztetni a PR-stratégiát Bill Cosby stábjának: míg a színész áldozatnak, politikai fogolynak tartja magát, addig sajtósa úgy beszél a börtönről, mintha Cosby valamiféle wellnessközpontban töltené az idejét. A héten Cosby sajtósa, Andrew Wyatt interjút adott az NBC-nek, melyben arról beszélt, a szexuális ragadozóként elítélt Cosby mennyire jól van, és milyen remek tulajdonképpen az élete a phoenixi állami börtönben. Elmondása szerint ügyfele egészségesebben étkezik, sokat fogyott, és mindezt könnyedén viseli.

Már csak 195 font. Nem eszik kenyeret, desszertet sem. És nem ivott kávét, amióta benn van. Vicces, mert Mrs. Cosby 55 éven keresztül próbálta leszoktatni a kávéról… ez kellett hozzá, hogy leszokjon.

– nyilatkozta Wyatt. „Ez” alatt pedig a Cosby elleni háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetést kell érteni, amit szexuális bűncselekményekért kapott tavaly áprilisban. Cosby karrierje során több tucat nőt drogozott be és zaklatott szexuálisan, amiért minimum három évet fog tölteni a legmagasabb biztonsági fokozatú intézményben. Sajtósa szerint ugyanakkor az egykori stand-up komikus jól viseli a büntetést.

Mentálisan nagyon erős, a körülmények ellenére azt mondta, „ez egy csodálatos tapasztalat”. Amikor meglátogatom, nem látok rajta cseppnyi szomorúságot sem. Soha nem lesz bűntudata, mégpedig azért nem lesz, mert nem tett semmi rosszat. Nem volt bűnös.

– mondta Wyatt. Hogy mennyire nem érzi bűntudatot, az ügyben össze is vág Wyatt mondandója ügyfeléével, ám a büntetés körülményeivel kapcsolatban egészen máshol jár Cosby és szóvivője. Bill Cosby Instagramra posztolt nyilatkozatában ugyanis sokkal keményebb atmoszféráról beszélt, amellett, hogy a történelem legjelentősebb politikai foglyaihoz hasonlította magát. Szerinte koholt vádak alapján, politikai alapon egy bűnöző kerületi ügyész és egy korrupt bíró juttatta rács mögé, nem igazságtételként, hanem politikai aspirációk nyomán.

Politikai elképzeléseim, és tetteim azért, hogy humanizáljak minden rasszt, nemet és vallást erre a helyre juttattak, amit szögesdrót vesz körül, egy szobába, ami acélból készült. Most tehát időszakos lakhelyem emlékeztet arra, ahol a legnagyobb politikai foglyok éltek – Martin Luther King, Mahatma Gandhi, Nelson Mandela, Randal Robinson and Dr. Benjamin Chavis. Egyenesen állok mint politikai fogoly, és mosolygok. Az igazság erős!

– áll a nyilatkozatban.

Bill Cosbyt beleegyezés nélküli behatolás, öntudatlan áldozattal való közösülés, és bódító anyag beadása utáni behatolás bűntettéért ítélték el. Hivatalosan is regisztrált szexuális erőszaktevő, azaz ha haza is kerül a börtönből, a lakókörnyezetében mindenkit értesítenie kell korábbi tetteiről, és élete végéig terápiára kell járnia.

Kiemelt kép: Gilbert Carrasquillo/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik