1962-t írunk, a prüdériából éppen kimászni kezdő Nagy-Britanniában. A viktoriánus korabeli, konzervatív hangulatot már kezdi átjárni az ellenkulturális forradalom és a szabad szexualitás szele. A kortárs brit irodalom egyik népszerű írója, Ian McEwan azonos című regényén alapuló Az a nap a tengerparton (On Chesil Beach) főszereplői, Florence (Saoirse Ronan) és Edward (Billy Howle) alig pár órája keltek egybe, épp az önfeledtnek hitt nászutukat kezdenék, de békésnek tűnő harmóniájuk csak rövid ideig tart. A két fiatal nászéjszakájukon szembesül azzal, milyen súlya van a kimondatlan érzéseknek, félelmeknek és vágyaknak.
Edward alig várja, hogy kettesben legyenek újdonsült nejével és végre egymáséi lehessenek. Florence is izgatott, de őt a rémült idegesség járja át a közelgő nászéjszaka gondolatától. Inkább beszélgetni próbál, meg-megszakítja kérdéseivel és a megismerkedésüket felidéző emlékekkel a fiú közeledését. Edward egy ideig benne van ebben, de a lány ódzkodása és saját sutasággal keveredő zavara egyre ingerültebbé teszi őt is.
A történet két idősíkon játszódik, a jelenidejű cselekményt folyamatos flashbackek szakítják meg, melyek a pár megismerkedésébe és egymástól eltérő családi hátterükbe engednek bepillantást. A pár beszélgetése visszafogott, legtöbbször érzelgősségtől mentes, helyenként udvariaskodó. Jól példázza a fiatalok kapcsolatát, mely, bár szeretettel teli, hiányzik belőle az igazi őszinteség és nyitottság. Nem az ő hibájuk, hiszen olyan korban nőttek fel, ahol (még) nem ez jellemezte a kapcsolatokat. A pszichoanalízis még nem terjedt el, így a kapcsolati és szexuális problémák vagy maga az önreflexió még igencsak kezdeti fázisban jár ekkor.
Arra csak nagyon finom utalást kapunk, miért is retteg annyira Florence a testi aktustól. Bár tankönyvből próbálja elsajátítani a szexualitást, a szex gondolata nem az öröm és az élvezet lehetőségét nyújtja a számára, hanem sokkal inkább undorító és visszataszító tettként tekint rá, mely nem több, mint két test közösülése. Félresikerült szeretkezésük után, a film egyetlen nagy kirohanását és egyben a csúcspontot tartalmazó jelenetben Edward végül nekitámad a lánynak és frigidnek nevezi. Ekkor hangzanak el azok a félelmek és indulatok is, melyek egy jobban időzített pillanatban őszinte beszélgetést kezdeményezhetnének. Talán a felidézett, múltbeli jelenetek egyikében, de semmiképpen sem a jelenben, házasságkötésük után néhány órával.
Saoirse Ronan (Vágy és vezeklés, Brooklyn, Lady Bird) és Billy Howle (Dunkirk) játéka visszafogott, ezért még erősebb hatással bír a csúcsjelenetben való kirohanásuk. Ronan Florence-e jól nevelt, fegyelmezett és precíz, hegedülni tanuló úrilány, akinek nagy vágya, hogy komolyzenei sikereket érjen el zenekarával. Edward ezzel szemben könnyedebb és egyszerűbb lélek, tele vágyakkal, de még sok gyermeki tulajdonsággal. Hebegve, nagy nehezen vallja be, hogy nem volt még más lánnyal Florence-en kívül. Jól érzékelhető a két fiatal közti különbség, akiket talán „csak” a szerelem, de legalábbis a mély szeretet köt össze. Az egyik Chuck Berryt és a rock and rollt szereti, a másik Mozartot és Beethovent. Egyikük iparosok gyermeke, egy „vidéki suttyó”, másikuk jómódú, polgári család sarja. A fiú vágyik a lányra és a testiségre, míg az nem tud működni ebben a dimenzióban. Ami közös bennük, az érzelmeik kifejezésének képtelensége és azok elhallgatása.
A kommunikációképtelenség és a szereplők elfojtásokkal teli hallgatása miatt a film helyenként vontatottá válik inkább, mintsem fokozná a feszültséget. Bár sokszor szakítják meg ezeket a flashback jelenetek, még így is marad némi hiányérzet. A jelen idejű részekben a szereplők vergődésének és tehetetlenségének statikusságát jól szolgálja a zárt hotelszobák kamarajellege. A múltbeli jelenetekre ezzel szemben a dinamikus kameramozgás, valamint a nyitott terek jellemzőbbek.
Nehéz eldönteni, kivel is érezzünk éppen együtt, ebben a film sem foglal állást. Mindkét szereplő szemszögéből látunk visszaemlékezéseket, melyekből valamelyest megérthetjük jelenlegi érzéseiket. De mi, nézők, azonban kiváltságos helyzetben vagyunk. Csak mi látjuk mindkettejük múltját és jelenét is, ők nem tudják ennek nagy részét megosztani egymással, így marad a hallgatás és a túl későn feltörő őszinte érzések és mondatok, melyek, ha korábban vagy egy más korban hangzanának el, talán más lezárást adnának a történetnek.
Az a nap a tengerparton (On Chesil Beach) 2017, 110 perc – értékelés: 6,5/10
Kiemelt kép: Az a nap a tengerparton
