Kultúra

Kiderült, mikor érkezik pontosan A szolgálólány meséje 3. évada

Májusban jelentette be A szolgálólány meséjét gyártó Hulu, hogy berendelték a sorozat 3. évadát. Craig Erwich, a Hulu alelnöke nemrég azt is közölte, hogy június 5-én tér vissza a képernyőre, írja a Deadline.

„A lehető legtöbb időt akartuk adni a sorozatnak, hogy fenntartsuk a minőséget ”- indokolta Erwich a csúszást az eddigi évadokhoz képest, melyek mindig áprilisban debütáltak. Hozzátette, hogy ő már látta az új széria első két epizódját, és „bámulatosak”.

A szolgálólány meséjét nem lett volna szabad folytatni
Vagy legalábbis nagyon nem így, ugyanis a folytatással megfosztották lényegétől. El nem rontották, de azért így is ártottak épp eleget. Spoiler nélküli évadkritika.

Sok mindent nem lehet tudni az új évadról, ami biztosnak tűnik, hogy Elisabeth Moss marad a főszerepben. A hazai bemutatóról egyelőre nincs információ.

Jó hír még a sorozat rajongóinak, hogy Margaret Atwood, A szolgálólány meséje írója novemberben jelentette be, hogy írja a történet folytatását, mely ősszel jelenik majd meg. A Testamentumok címet kapó regény az előző kötet utolsó jelenete után 15 évvel  fog játszódni, és három női karakter narrálja majd.

Kiemelt kép: Hulu/Take Five

Ajánlott videó

Olvasói sztorik