Kultúra

Szexuális zaklatással vádolták a párt, most az új könyvük állami támogatást kap

2017 novemberében írtunk arról, hogy szexuális zaklatással vádolják a Stádium Kiadót vezető Lőkös Margitot  és Kárpáti Kamillt. Follinus Anna költő azzal vádolta a házaspárt, hogy az éveken át szexuálisan zaklatta, bántalmazta, manipulálta és az agresszió egyéb formáit is elszenvedtette vele.

„…úgy kell elképzelni, mintha egy láthatatlan börtönbe lenne a személy bezárva, de éppen a falak hiánya által válik e fogság oly veszélyessé, hiszen mind az áldozat, mind a külvilág előtt letagadható. Amikor a bántalmazást elszenvedő személynek nincs lehetősége a menekülésre, az elkövetővel szemben kialakul egy torz kötődési viszony, a Stockholm-szindróma” – mondta akkor Follinus.

A 444 most azt írja, hogy a január elején közzétett döntés szerint az NKA Könyvkiadás Kollégiuma 600 ezer forintot ítélt meg Gí (vagyis Lőkös Margit) és Kárpáti Kamill Balatoni kikötő és őspark – Fotók és versek munkacímű kötetének. Az összeg átlagosnak mondható, inkább önmagában a támogatás ténye verte ki a biztosítékot néhány pályatársnál.

Tagadja a magyar könyves házaspár a szexuális zaklatást
Follinus Anna költőnő állítja, egy házaspár tizenhat éves korában manipulálta, zaklatta, kihasználta őt.

„Egyszerre szomorú és dühítő a kuratórium döntése, mely szerint bármiféle szakmai teljesítmény semmissé tehet szexuális visszaéléseket. Elkövetőket ily módon rehabilitálni rendkívül kártékony, hiszen a mindenkori bántalmazók felé azt az üzenetet sugározza, hogy tetteiknek nem lesz rájuk nézve hosszútávon negatív következménye, míg az áldozatok szembeszállási erejét nagyban gyengíti” – írta válaszul a költő a 444 megkeresésére.

A házaspár a botrány kirobbanásakor mindent tagadott, sőt a különböző visszaemlékezések megjelenését úgy értékelték, hogy az „a jogállamiság maradékait is fölemészti”.

Az ügyön csavar még egyet az a tény, hogy az NKA döntéshozói között van Szentmártoni János is, az Írószövetség elnöke, aki fiatalként maga is a házaspár Stádium Körének tagja volt, és annak idején egy személyes hangvételű  interjúban egyértelműen kiállt az egykori mesterét zaklatással vádoló nők mellett. A 444 azon kérdésére, részt vett-e a szavazáson, Szentmártoni azt válaszolta, köti az NKA szabályzata, így a kollégiumi döntésekről nem közölhet belső információkat, majd hozzátette, „annyit azonban mondhatok, hogy a könyvkollégiumban a beérkezett pályázatok, kéziratok minőségéről, színvonaláról döntünk”.

Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik